Két kilométeres torlódást okozott egy kisebb baleset a Zanati úti körforgalomban, Szombathelyen
A kamionsofőr a körforgalomból kihajtás előtt még balra húzta a kormányt a kedvezőbb ívhez, de ütközött egy mellette elhaladó és a körforgalom szigetére menekülő KIÁ-val. Nagy torlódás alakult ki.
Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a szombathelyi Zanati úti körforgalomban csütörtökön délelőtt. A párhuzamos közlekedésre alkalmas, de felfestett felezővonallal évek óta nem rendelkező csomópontban a képzeletbeli belső sávban haladt el egy ukrán rendszámú kamion mellett egy KIA személyautó.
A kamionsofőr az M86-os autóút felé hagyta volna el a körforgalmat, de a kihajtó előtt balra húzta a kormányt és ütközött a személyautóval, aminek a vezetője fékezett és próbált balra menekülni a sziget felé. A gépkocsiban a sofőr unokája ült a jobb hátsó ülésen elhelyezett gyermekülésben. A kisfiú megijedt, de nem sérült meg.
Az ütközés után a kamion úgy állt meg, hogy mellette csak centizve, nagyon lassan tudott elhaladni egy másik teherszállító, emiatt rövid idő alatt nagy torlódás alakult ki. A kamionsor vége jóval a Csaba utcai kereszteződés után állt a 86-os főúton. A forgalomirányító egy ideig a személyautókat és a buszokat engedte be a körforgalom másfél sávját elfoglaló kamionhoz, mivel így legalább a személyforgalom gyorsabban haladhatott.
A forgalom a szombathelyi Zanati úton is feltorlódott, a sor vége az aluljárónál volt.
A kamionsofőr elismerte a felelősségét a balesetért.
A Zanati úti körforgalom anomáliájával már több helyi újság is foglalkozott. Az alábbi videónkban hosszabb ideig, felülről tekinthető meg a forgalom.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.