Barion Pixel
Szerző: 112Press 2021. július 06.

Kanyarban átsodródó Audi elől hajtott árokba Mercedes teherautó Kőszegnél - Frontális karambolt előzött meg a sofőr

Súlyos balesetet előzött meg egy Mercedes teherautó vezetője a gyors helyzetfelismerésével. Egy Horvátzsidány felé tartó Audi vezetője egy jobbra ívelő kanyarban biciklis előzése közben sodródott át a szemközti sávba és az autó vezetője hiába fékezett, frontálisan ütközött volna a szemből érkező, szabályosan közlekedő teherautóval. Annak vezetője azonban elment az árokig, így a fiatal vezető karcolások nélkül megúszta az esetet.

Kőszeg felől Horvátzsidány irányába tartott egy Audi személyautó 2021. július 6-án, délután. A fiatal sofőr egy jobbra ívelő kanyarban egy kerékpáros előzésébe kezdett, amit elmondása alapján sávon belül meg tudott volna oldani, azonban a kerékpáros az autóvezető szerint kiegyenesítette a kanyart.

 

 

Az Audi vezetője balra húzta a kormányt, majd a szemből érkező Mercedes teherautót látva a fékbe taposott. A teherautót vezető, ralis múlttal rendelkező férfi a padkára kormányozta a teherautót, de felmérte, hogy így még frontálisan ütközne a szemből érkezővel, így letért az útról az Audi elől.
 
Kanyarban átsodródó Audi elől hajtott árokba Mercedes teherautó Kőszegnél
 
A Mercedes teherautó így elkerülte az Audit és az oldalával fának ütközve állt meg.
 
Kanyarban átsodródó Audi elől hajtott árokba Mercedes teherautó Kőszegnél
 
A balesetet előidéző fiatalember is azonnal megállt, nem hajtott el a helyszínről és vállalta a felelősséget a balesetért.
 
Kanyarban átsodródó Audi elől hajtott árokba Mercedes teherautó Kőszegnél
 
A teherjármű vezetője és mellette ülő rakodója használta a biztonsági övét és nem sérült meg a balesetben.
 
Kanyarban átsodródó Audi elől hajtott árokba Mercedes teherautó Kőszegnél
 
A teherautót egy munkagép vontatta vissza az úttestre.
 
Kanyarban átsodródó Audi elől hajtott árokba Mercedes teherautó Kőszegnél
 
 

Árokba kormányozta a Mercedes teherautót a sávjába átsodródó Audi miatt a sofőr




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.