Szerző: Készenléti Rendőrség / 112Press 2020. július 02.

Azonosították Koncz Judit maradványait - 2006-ban tűnt el az édesanya

Sokáig eltűnésként kezelték a kétéves gyermekét hátrahagyó édesanya ügyét, aki valójában gyilkosság áldozata lett.

Szokatlenul magas, 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség idén februárban egy 2006-os emberölés elkövetőjének kézre kerítése érdekében. Koncz Judit eltűnéséről korábbi cikkünkben írtunk.

A legfrissebb hír szerint azonosították az emberölés áldozatává vált szentesi édesanya földi maradványait. Korábbi élettársa ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Azonosították a 2006-ban meggyilkolt Koncz Judit földi maradványait

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást. Egy szentesi nő, albérletéből 2006. július 21-én 19 óra és 22-én 9 óra között – 2 éves gyermekét egyedül hátrahagyva – ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott magáról életjelet. Az eltűnésével kapcsolatban beszerzett adatok és információk alapján az asszony életellenes bűncselekmény áldozatává vált.

A KR NNI munkatársai az eltűnt nő földi maradványait megtalálták és azonosították. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható D. Lajossal – a nő korábbi élettársával – szemben az ügyben a bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfi jelenleg az olasz hatóságok őrizetében van, Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány korábban 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

Megjegyzés: 14 évvel az eset után elmondható, hogy Koncz Judit nem magára hagyta két éves gyermekét, szívtelen anyaként, hanem emberölés áldozata lett.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.