Laika lakóautó hajtott árokba Keléden - megsérült a Hollandiába tartó jármű futóműve
A szűk úton felázott padkára hajtott a sofőr, ahonnan már nem tudta visszakormányozni a lakóautót az úttestre. Az idős sofőr bízik abban, hogy néhány nap alatt megjavítják a járművet egy magyar szervizben és karácsonyra már Hollandiában lehet.
Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt Keléden, a Hunyadi utcában. Egy magyar rendszámú Fiat Laika lakóautó tartott Szalapa felől Jánosháza irányába. Az autót vezető 70 év feletti holland férfi felázott padkára hajtott és a járművet már nem tudta visszakormányozni az úttestre.
A jármű végül autóbeálló szélének ütközve állt meg. Az árok átfolyója valószínűleg évek óta nem lett kitisztítva, ezért a lakóautó nagyobb mennyiségű sarat tolt maga előtt, ami csillapította az ütközés erejét.
A sofőr karcolás nélkül megúszta az esetet. Mint elmondta, évek óta Magyarországon él és most a családjához indult, Hollandiába. A férfi nem sietett, a több, mint ezer kilométeres utat három nap alatt akarta megtenni. Nem aludt el a volánnál, hanem egy szemből érkező jármű miatt húzódott az út szélére, de nem számolt a felázott padkával.
Tapasztalatunk alapján sok kamion is használja ezt az utat és két nagyobb jármű tényleg nagyon nehezen fér el egymás mellett.
Egy kamion vezetője megállt és felajánlotta, hogy "kirántja" az árokból a lakóautót, azonban a szorult helyzetbe került sofőr ragaszkodott a szakszerű autómentéshez még akkor is, ha azért fizetnie kell. A következő képen látszik az is, hogy valóban nem túl széles az úttest két járműnek.
A Fiatot végül valóban autómentő szabadította ki a "mocsárból". Kiderült, hogy a futómű rongálódása miatt a lakóautó üzemképtelenné vált. A tulajdonosa azonban bízik abban, hogy egy magyar szervizben néhány nap alatt megjavítják a járművét és a karácsonyt már a szeretteivel töltheti.
A férfi elmondta azt is, hogy munka miatt él évek óta Magyarországon és szeret is itt tartózkodni. A férfi mindenkinek megköszönte a segítséget, aki próbált segíteni neki a baleset után.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.