Szerző: 112Press 2019. augusztus 08.

Kitört egy Citroen kereke a kanyarban - kukoricatáblába csapódott az autó Acsád közelében

Bük felől tartott Acsád irányába egy Citroen személyautó amikor egy erősen jobbra ívelő kanyarban a sofőr úgy érezte, hogy reccsen valami az autó hátulján, feltehetőleg a kerék, majd a jármű irányíthatatlanul áttért a szemközti sávba és árokba csapódott.

 
A megpördülő Citroen a jobb hátuljával csapódott az árokfalnak, majd a kocsi az oldalára borulva állt meg. A jármű vezetője a vezető oldali ajtón, felfelé mászott ki a Citroenből, addigra már volt, aki odasietett hozzá segíteni.
 
acsad2
 
Az autót vezető férfi az elsődleges adatok alapján súlyos sérülést szenvedett, a mentők kórházba szállították. Úgy tudjuk, hogy kartörést szenvedett, a baleset utáni felfokozott állapotban ezt még nem érezte, azonban a mentőautóban már erős fájdalmai voltak.
 
DSC_7176
 
A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
 
acsad5
 
Az autóban nagy mennyiségű szerszám volt ezek a hátsó ablakon keresztül kirepültek és szétszóródtak a kukoricaföldön.
 
acsad3
 
Jelenleg tart az értéktárgyak összegyűjtése.A baleset helyszínén zavartalanul haladhat a forgalom, a műszaki mentés ideje alatt fél pályán haladhatnak a járművek.
 
acsad4
 

Kitörött a Citroen kereke Acsád közelében - felborult az autó a kanyar után




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.