Barion Pixel
Szerző: ORFK Kommunikációs Szolgálat;112Press 2017. október 31.

Vasi prímás nyerte a rendőrség roma "Ki mit tud?" országos vetélkedőjét

Greznár Roland Vas megyét képviselte a rendőrség által szervezett országos "Ki mit tud?" versenyen.

Az Országos Rendőr-főkapitányság  második alkalommal szervezett „Ki mit tud?” vetélkedőt roma származású fiatalok számára. A megmérettetésen a diákok ének és hangszeres zene, vers és próza, valamint tánc előadásokban bizonyíthatták tehetségüket.  A rendezvény fővédnöke Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány volt. A budapesti Marczibányi téri Művelődési Központban tartott eseményt Lakatos Tibor rendőr ezredes, az ORFK Közrendvédelmi Főosztály vezetője nyitotta meg.
 
Greznár Roland

A produkciókat zsűri értékelte, aminek tagjai Németh Kristóf, Mucsi János, Berkes Gabriella és Farkas Gábor Gábriel voltak. A rendezvény végén kategóriánként hirdették ki a legjobbnak bizonyult tehetségeket.
Greznár Roland
Greznár Roland a verseny szombathelyi fordulójában.

Az első díjat Greznár Roland, Vas megye képviseletében vehette át. A második helyezettnek járó elismerést a Hajdú-Bihar megyei Szilágyi Gusztáv, Szilágyi Zsolt, Szilágyi Krisztián és Lénárt Zsolt kapta. A zsűri döntésének értelmében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkező Aranyosi Szilárd, Horváth Csaba és Horváth Roland pedig a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhattak. Az Országos Polgárőr Szövetség Csirke Jánosnak (Jász-Nagykun-Szolnok megye), valamint Aranyosi Szilárdnak, Horváth Csabának és Horváth Rolandnak (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) adta át különdíját.
 
Kimittud-016_0
 

A 14 éves Greznár Roland a 100 Tagú Cigányzenekar művészeinek közreműködésével egy felejthetetlen, mintegy tíz perces előadás keretében szerzett élménydús pillanatokat a nézőközönségnek. Az ifjú tehetség ismert magyar nótákat játszott el hegedűn.

Greznár Roland

A zenész családba született fiú az összes produkció végeztével végül egy, a legjobbnak járó serleget és egy kerékpárt vehetett át jutalmul, azonban Roland számára a legnagyobb elismerés mégis csak az volt, hogy kiváló és nemzetközi sikereket elért zenészek társaságában léphetett színpadra.

Greznár Roland
 
Videóink a vasi megmérettetésen készültek.

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.