Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. április 24.

Kiégett az árokba csapódott VW áruszállító Ivánc közelében

A sofőr a baleset után egy résen kimászott a járműből, ami néhány perccel később lángba borult és teljesen kiégett.

 
Felsőmarácról tartott Ivánc irányába egy futárcég Volkswagen áruszállítója, amikor eddig tisztázatlan okból a jármű a menetirány szerinti jobb oldali padkára futott, majd árokba hajtott.
 
i5
 
A baleset után az árokfal miatt az ajtókat nem lehetett kinyitni, ezért a sofőr szűk helyen kipréselte magát a járműből. Az ütközést sérülés nélkül megúszta.
 
i1
 
Ekkor már megállt egy másik jármű és a vezetője kiszállt, hogy segítsen a balesetet szenvedett férfinek. Ekkor hallottak egy pukkanást a roncs eleje felől, majd lángok csaptak fel a motortérből.
 
i7
 
A sofőr a jármű elejéhez rohant, hogy kivegye a porral oltó készüléket, de erre már nem kerülhetett sor, mert a VW lángba borult.
 
i4
 
A járműben bent égett a sofőr telefonja, személyes iratai és néhány kiszállításra váró csomag is.  Úgy tudjuk, hogy az aznapi kör legtöbb küldeményét már kézbesítette a futár a baleset előtt.
 
 
i13
 
A teljes terjedelmében égő áruszállítótól lángra kapott az aljnövényzet is. A helyszínre kiérkező körmendi tűzoltók eloltották a lángokat.
 
i8
 
A balesetben és a tűz során személyi sérülés nem történt. A Volkswagen roncsának kivontatása után vált láthatóvá az árokban egy nagy szarvasagancs is.
 
 

Árokba csapódott és kiégett egy VW áruszállító Ivánc közelében



 

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.