Barion Pixel
2023. szeptember 06.

Kerékpáros elütését rögzítette a bolti kamera - két autó ütközött ugyanott másfél nappal korábban

Ahogyan azt korábban jeleztük, két héten keresztül egyéb elfoglaltságok miatt nem dolgozunk baleseti helyszíneken. Azonban a nézőink által már jól ismert szombathelyi Mikroshop Elektronikai Alkatrész Szaküzlet vevőtéri biztonsági kamerája két olyan balesetet rögzített az ablakon keresztül, amelyek folytatják a korábbi, általunk bemutatott sorozatot.

2023. szeptember 3-án egy 39 éves nő személygépkocsival közlekedett a Nádasdy Ferenc utcában és az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére behajtott a Szelestey László utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő, a menetiránya szerinti bal oldalról érkező személygépkocsival.

Az okozó járműve a járdára és kerékpárútra sodródott. A balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött a kereszteződésben Videokép: Mikroshop

Még "élénken" látszottak kedden reggel a vasárnapi helyszíni szemlekor aszfaltra fújt jelzések, amikor egy  helyi férfi érkezett furgonnal a Nádasdy Ferenc utcában. Ő sem állt meg az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál és elütötte  a Szelestey utcában a Március 15. tér irányába közlekedő kerékpárost.

Burkolati jelek is figyelmeztetik a sofőröket

Az ütközés következtében a biciklis leesett a járművéről és az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyosan megsérült. Az esetet a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Kerékpárost ütött el egy szabálytalan gépjárművezető Szombathelyen Videokép: Mikroshop

A Mikroshopnak ezúttal is köszönjük a tanulságos felvételeket, a járművezetőket pedig arra kérjük, hogy figyeljenek a jelzőtáblákra és a forgalomra.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.