Szerző: 112Press / Tánczos Mihály
2022. november 01.
Kiesett a felborult Hondából az ittas sofőr Gencsapáti közelében, a 87-es főút mellett
A személyautó vezetője egy balra ívelő kanyarban vesztette el az uralmát a járműve felett. Az autó többször a levegőbe emelkedett és a biztonsági övet nem használó sofőr kiesett a gépkocsiból.
Rendőri kísérettel szállították kórházba azt a férfit, aki Gyöngyösfalu irányába tartott a 87-es főúton, de az ún. kőszegi egyenes végén kisodródott a kanyarban
A Szombathely felől érkező Honda személygépkocsi egy balra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd letért az útról. Az autó hosszan haladt az árokban, ahol többször a levegőbe emelkedett és a tetejére borulva állt meg. A jármű kb. 85 méterre állt meg attól a helytől, ahol elhagyta az aszfaltot.
A gépkocsi vezetője nem használta a biztonsági övét és az autó egyik átfordulásánál kiesett a Hondából. Egy zacskó sós mogyoró társaságában találtak rá az árok szélén és lehetett vele kommunikálni. Igaz, a beszédén érződött, hogy valamilyen gond van. Az elsődleges adatok alapján az elkent beszéd nem sérülésre, hanem ittasságra vezethető vissza.
A mentők könnyű sérültként szállították a Markusovszky kórházba a férfit. A mentőautót járőrautó kísérte.
A Magyar Közút munkatársának úttestre szóródott földet és füvet kellett letakarítania. A forgalom egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott.
A gyér forgalom is tartogatott meglepetéseket a közlekedők részéről. Volt, aki lassítás nélkül hajtott el a rendőrautók mellett, de volt olyan sofőr is, aki a rendőrségi fényhidakat meglátva a fékbe taposott a kőszegi egyenesben, majd gyorsan megfordult a járművével és elviharzott.
Kapcsolódó hírek
Vizsgálják, ki vezette az autót a rábasömjéni balesetnél - Életveszélyesen megsérült a Peugeot-ból kirepült nő
tovább
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.