Barion Pixel
Szerző: Szombathelyi Törvényszék / Fotó, videó: 112Press 2021. január 18.

Bűnösnek vallotta magát a halálos balesetet okozó sofőr - ítélet a táplánszentkereszti baleset ügyében

A Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt előkészítő ülésen a vádlottat 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 2 év közúti járművetéstől eltiltásra ítélte az ügyészi indítvánnyal egyezően. A vádlott 403.946 Ft bűnügyi költséget is köteles megfizetni.

A balesetet okozó férfi lemondott a tárgyaláshoz való jogáról és bűnösnek vallotta magát.

Bűnősnek vallotta magát a Táplánszentkereszten halálos balesetet okozó férfi

A tényállás szerint a vádlott 2020. március 3-án 04.45 óra körül egy tehergépkocsival közlekedett éjszakai sötétségben, de működő közvilágítás mellett a 87-es számú főúton Szombathely felől Tanakajd irányába, míg vele szemben a sértett egy személygépkocsival haladt. A vádlott haladási irányából az úton 60 km/óra „Sebességkorlátozás”, míg a sértett haladási irányából 60 km/óra „Sebességkorlátozás”, „Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok” és nyomvályús útszakasz kiegészítő táblával ellátott „Egyéb veszély” jelzőtáblák voltak kihelyezve.

A teherautó vezetője figyelmetlenül kanyarodott volna a 87-es főútról

A terhelt gépkocsijával mintegy 30-34 km/óra sebességgel haladt, amikor egy enyhén balra ívelő útkanyarulatnál, a 87-es számú főút és a Táplánszentkereszt, Vörösmarty utca kereszteződéséhez közeledve úgy kezdte meg - a kanyar ívét levágva - balra kis ívben a kanyarodást a Vörösmarty utcára, hogy nem biztosított elsőbbséget a vele szemben mintegy 53-58 km/óra sebességgel érkező – és egyenesen tovább haladni szándékozó - sértettnek. A vádlott észlelve a vele szemben érkező személyépkocsit, vészfékezett, azonban ennek ellenére mintegy 14-17 km/óra sebességgel frontálisan összeütközött a sértett változatlan sebességgel haladó személygépkocsijának az elejével.

Amikor a vádlott gépkocsijával átlépte a terelővonalat, akkor a sértett gépjárműve mintegy 15,2 méter távolságra közlekedett az ütközés helyétől, így a vádlott reakcióidőn belül tért át a sértett által igénybe vett forgalmi sávba, akinek ezért az ütközés elkerülésére nem volt lehetősége.

Az ügyész ismerteti a vádat

A baleset következtében a sértett a helyszínen életét veszítette. A közlekedési baleset, az annak során elszenvedett sérülések és a sértett halála között egyenes közvetlen ok-okozati összefüggés állt fenn. A sértett közlekedése során a biztonsági övét nem használta.

A személyautó vezetője a helyszínen elhunyt

A baleset azért következett be, mert a vádlott nem adott elsőbbséget a balra bekanyarodó járművével az úttesten szemből érkező és egyenesen tovább haladó jármű részére.

A vádlott és ügyvédje elfogadta az ítéletet, nem fellebbeztek

Az ítélet jogerős.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.