Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály 2024. január 07.

Videó: Így szálltak át a Bakony IC utasai leszállás nélkül a szomszédos vágányon megálló szerelvényre

A Bakony IC egy gázolás utáni helyszíni szemle miatt kényszerült hosszabb várakozásra, nyílt pályán. Peron nélkül az utasok többsége csak segítséggel tudott volna leszállni, majd átszállni a másik vonatra.Ezúttal azonban simán átsétálhattak a másik szerelvényre. Videón mutatjuk meg, hogyan.

Gázolás miatt kényszerült hosszabb várakozásra a Budapest, Déli pályaudvarra tartó Bakony InterCity szerelvény Szombathely közelében, nyílt pályán, 2024. január 5-én délelőtt. Az átszállást szombathelyi tűzoltók segítették úgy, hogy az utasoknak le sem kellett szállniuk a veszteglésre kárhoztatott vonatról, hanem egyszerűen átsétálhattak a Sárvár irányába tartó, a szomszédos vágányon érkező és ott megállított szerelvényre. Videónkból kiderül, hogyan is zajlott ez élesben.

Élő bejelentkezésünkben az eset helyszínére úgy hivatkoztunk, hogy a vonattemető közelében történt a gázolás, azonban olvasónk megírta, hogy a Mozdony- és Vasúti Járműjavító, azaz az MVJ Kft. tárolóvágányait illettük ezzel az egyébként elterjedt névvel. Ezért elnézést kérünk, innentől tárolóvágányokként hivatkozunk majd a helyre. Az alábbi fotó tavaly novemberben készült, a piros nyíl jelöli a mostani gázolás helyét.

A tárolóvágányok közelében történt a gázolás, a piros nyíllal jelzett területen Archív légifotó: Tánczos Mihály

Egy másik félreértést is tisztázunk, ugyanis ketten is megírták, hogy elfelejtettük kiírni, hogy az élő adásunkban mutatott kép csak illusztráció, mert nem az érintett szerelvényt láthatták. Nos, az élő adásokban nem csak egy véletlenszerűen kiválasztott helyszínen talált hasonló járművet mutatunk, hanem a konkrét esetben érintettet. Így volt ez most is, azaz a nyílt pályán veszteglő Bakony InterCity-t láthatták a nézőink, kellő távolságból.

A helyszíni szemle ideje alatt a Bakony IC nyílt pályán vesztegelt


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.