Barion Pixel
Szerző: 112Press 2019. október 18.

Frontálisan ütközött Steyr traktorral egy Mercedes Kőszeg határában

Az osztrák határ felé tartó Mercedes megcsúszott az úton, áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy szemből érkező Steyr traktorral.

A baleset a reggeli csúcsforgalomban történt. A Mercedes vezetője egy előtte forgalmi okból lassító jármű miatt fékezett, de elmondása alapján a hátsókerék meghajtású jármű megcsúszott a nedves úton és a sofőr már nem tudott korrigálni.
 
koszeg15
 
Az autó egy tűzifát szállító, osztrák rendszámú traktorral ütközött. A Mercedes vezetője nem sérült meg a balesetben, kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy használta a biztonsági övét. A légzsák így is elérte az arcát.
 
koszeg2
 
A traktor vezetője később kezdett fejfájásra panaszkodni, a körzeti megbízott kérésére levette a sapkáját, ahol egy ütéstől származó dudor látszott. A rendőr erre a traktor vezetőjének tiltakozása ellenére értesítette a mentőketn akik kijöttek és megvizsgálták a férfit.
 
koszeg10
 
A traktoros ismét tiltakozott, amikor közölték, hogy kórházba kell szállítani kivizsgálásra. A mentők azonban elmondták, hogy fejsérültet saját felelősségére sem hagyhatnak a helyszínen. A férfi ebbe belenyugodott, a mentők pedig a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
 
koszeg8
 
Ezzel azonban a baleset más sérüléses balesetté lépett elő, így hiába egyezett meg a két fél, mégis szükség volt helyszínelő bevonására. A Mercedes vezetője elismerte a felelősségét a balesetért és azt is megtudtuk, hogy rendelkezik érvényes Casco biztosítással.
 
koszeg4
 
A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt egy sávon haladhat a forgalom az érintett szakaszon. Információnk szerint egyik járművezető sem fogyasztott alkoholt.
 
koszeg6
 
A baleset után egy ideig a Magyar Közút emberei tárcsával irányították a forgalmat. Érdekes forgalmi szituációt idézett elő, amikor egy kamion megállt az Állj! jelzésre, az őt követő Audi vezetője viszont a kamion előzésébe kezdett és szembe találta magát a szemből érkezőkkel valamint a baleseti helyszínnel.
 
koszeg7
 

Frontálisan ütközött Steyr traktorral egy Mercedes Kőszeg határában




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.