Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / A kép illusztráció 2021. április 21.

Láncvédővel, húsklopfolóval, szíjjal kínozta és évekig verte társát egy szombathelyi férfi

Eleinte féltékenységből, utána már megszokásból verte és kínozta társát egy férfi, majd a pénzét is elszedte. A nő megpróbált elszökni, de a párja megtalálta. Végül öngyilkossággal is próbálkozott a sértett, de a férfi addig rugdosta, amíg meg nem mondta, mit csinált.

A Szombathelyi Járási Ügyészség zsarolás, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki kezdetben hetente, majd naponta verte az élettársát, akinek minden perce felett ellenőrzést gyakorolt, és a pénzét is elvette 2015. és 2018. között Szombathelyen.
A vádirat szerint a vádlott az összeköltözésük után fél évvel kezdte verni a sértettet, eleinte féltékenységből, majd ok nélkül, az esetek többségében ököllel, de előfordult, hogy húsklopfolóval, szíjjal vagy kerékpárról leszedett láncvédővel.

A vádlott sehová nem engedte el a sértettet egyedül, megtiltotta neki, hogy a sérüléseivel orvoshoz forduljon, ha pedig az elkerülhetetlen volt, akkor bent maradt az orvosi rendelőben a vizsgálat idejére és valótlanságokat állított a sérülések keletkezéséről, azokat minden esetben baleset következményének állította be.

A vádlott kezelte mindkettejük bevételét, egymaga döntött a kiadásokról és megkövetelte, hogy a sértett mutassa be a blokkot a vásárlásokat követően. A vádlott az egyik bántalmazás alkalmával megragadta a sértett kezeit és hátra feszítette az ujjait, majd egy hétig nem engedte a sértettet orvoshoz fordulni. Amikor végül eljutottak az orvoshoz, a vádlott is részt vett a vizsgálaton és azt állította, hogy
a sérülés munkahelyi baleset következménye, majd rávette a sértettet, hogy ne egyezzen bele a javasolt műtétbe. A sérülés nem gyógyult, ezért másfél hónappal később elvégezték a műtétet, azonban ennek ellenére a súlyos sérülésből maradandó fogyatékosság keletkezett.

A kép illusztráció

A sértett többször próbált elszökni a vádlottól, aki azonban felkutatta és érte ment autóval. Az egyik ilyen alkalommal a vádlott belökte a járműbe a sértettet, aki nem mert ellenkezni a vádlottal. A sértett akarata ellenére maradt az autóban és tért vissza Szombathelyre, ahol a vádlott ismét megverte őt.

Amikor a sértett eladott egy örökölt ingatlant, a vádlott azonnal elvette tőle a vételárból készpénzben átvett 250.000 forintot, de meg akarta szerezni a sértett számlájára utalt 1,9 millió forintot is. A vádlott azonban hiába verte napokon keresztül a sértettet, nem tudta rávenni a pénz átadására, így végül egy kést vett elő és megfenyegette őt, hogy belevágja a kést, ha nem adja át neki a vételár maradék
részét. A vádlott korábban már megvágta késsel a sértettet, aki komolyan vette a fenyegetést, ezért elment a vádlottal a bankba, felvette a pénzt a számlájáról, amit a vádlott azonnal eltett és később kérés ellenére sem adott vissza a sértettnek.

A sértett kilátástalannak ítélte a helyzetét, ezért öngyilkosságot kísérelt meg 2018 őszén, nagy mennyiségű gyógyszert vett be, amitől öntudatlan állapotba került. A vádlott másnap reggel rugdosni kezdte a még mindig alvó sértettet, majd amikor ő kezdett magához térni, akkor azt tudakolta tőle, hogy mit vett be előző este, és a kába sértett arcába ütött. A vádlott ekkor pár percre őrizetlenül hagyta a sértettet, aki kimenekült a lakásból és a szomszédtól kért segítséget. A szomszéd kihívta a mentőket, akik beszállították a sértettet a kórházba, azonban ekkor nem engedték be a vádlottat a vizsgálóba, így kiderült, hogy hogyan keletkeztek a sértett sérülései és fény derült a sértett évek óta tartó szenvedéseire is.

Az áldozatsegítő központ segítségével sikerült a sértettnek minden kapcsolatot végleg megszakítani a vádlottal.

A járási ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, arra az esetre pedig, ha a vádlott beismeri a váddal egyezően a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról 4 év börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.