Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2021. augusztus 06.

Amikor elborul az agy - észérvek helyett ütések, rúgások (Vádemelések)

Három olyan eset, ahol az izom felülkerekedett a józan észen. A vádlottak pénzbüntetéssel megúszhatják, de vajon változik ettől a mentalitásuk?

Beszólt az elé kihajtónak a teherautó vezetője, ökölcsapás volt a válasz

A Sárvári Járási Ügyészség más bűncselekmény mellett garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2021. februárjában egy vitás közlekedési szituáció miatt bántalmazta a sértettet Celldömölkön és neki 8 napon
belül gyógyuló sérülést okozott.

A vádirat szerint a sértett tehergépkocsival közlekedett, amikor kihajtott elé egy ingatlanból a vádlott személygépkocsival.
A sértett megállt, kiszólt a vele haragos viszonyban lévő vádlottnak és nemtetszését fejezte ki a veszélyesnek vélt közlekedési manőver miatt.

A vádlott kiszállt a gépkocsiból elindult a teherautó fele. Ekkor a sértett is kiszállt a teherautóból és amikor találkoztak a vádlott megpróbálta megütni a sértettet, egy tanú azonban közéjük állt. Miután a sértett és a tanú visszaültek a teherautóba a vádlott a tehergépkocsi lehúzott ablakán keresztük kétszer ököllel arcon ütötte a sértettet.

Feldőlt a használt lámpa, fejbe rúgta a vevőt a lomis

A Sárvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2021 áprilisában Sárváron az úgynevezett lomis piacon tartózkodott elárusítóként, amikor a sértett véletlenül feldöntött egy eladásra kínált
lámpát.

A vádlott feldühödött, kérdőre vonta a sértettet és a károkozásért pénzt kért. A férfi a vádlott által a károkozásért kért pénzt már nyújtotta a vádlottnak, ennek ellenére a vádlott ököllel arcon ütötte, majd többször lábon rúgta és a lehajló férfi fejét is
megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Pékáruval dobálózott, majd pofont adott az élettársának

A Kőszegi Járási Ügyészség más bűncselekmény mellett garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020. májusában egy Vas megyei város pékségében szóváltásba keveredett az ott eladóként dolgozó
élettársával, melynek során a polcon elhelyezett péksüteményeket a földre és a mosogatóba dobálta, egy péksüteményeket tároló kosarat a nő irányába dobott, majd egyszer tenyérrel arcon ütötte az élettársát.

Ha megdobnak kenyérrel, akkor utána repülhet a tálca is


Az eljáró ügyészség mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.