Elhunyt a Savaria Karnevál egyik ikonikus szereplője, Dobrádi György díjugrató
A kétlovas kocsit több tízezren fotózták le az elmúlt húsz évben a Savaria Karnevál felvonulásán. A fontos emberek, hírességek gyakran cserélődtek, de a gyeplő mindig ugyanabban a kézben volt. Dobrádi György autóbaleset következtében vesztette életét.
Biztosak vagyunk abban, hogy a Savaria Történelmi Karneválok látogatói közül sokan nem tudták a nevét, mégis a karnevál egyik fontos arcává vált.
Csendben, precízen irányította nyugodt lovait a tömegben, karakteres arcát kiemelte a páncélzat és a sisak.
Láttuk római katonák felett suhanni, de a városi forgalomban is feltűnt időnként a lovaskocsin.
Ugrált a korok között is, hiszen pl. huszárként, katonaként is látványos szereplője volt a városi ünnepségeknek.
Galériánkban az elmúlt 18 évből mutatunk néhány képkockát, amelyen feltűnik Dobrádi György és biztosak vagyunk abban, hogy a Savaria Karnevál látványos felvonulásán járt olvasóink nagy részének is van fotója róla.
A bozsoki lovardában gyermekek terápiás lovaglása is zajlott és sok szülő gondolta úgy, hogy a lovak mellett Dobrádi György profizmusa is nagy mértékben hozzájárult a gyerekek fejlődéséhez, gyógyulásához.
A díjugrató tavaly szenvedett súlyos autóbalesetet, sérüléseiből nem sikerült felépülnie. Képgalériánkkal búcsúzunk tőle. Gyuri, nyugodj békében!
Dobrádi György díjugrató versenyző, a Dobrádi Lovas Klub elnöke 2020-ban történt súlyos autóbalesete, következtében, hosszú hónapokig tartó kóma után életének 65. évében 2021. július 12.-én elhunyt.
Búcsúztatójára augusztus 3.-án 17.30-kor a bozsoki templomban, temetésére augusztus 12.- én a délutáni órákban Daruszentmiklóson szülei sírjánál kerül sor. A pontos időpont később kerül közlésre - közölte a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának honlapja.
Elhunyt Dobrádi György díjugrató, a Savaria Történelmi Karnevál egyik ismert arca
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.