Barion Pixel
2017. július 30.

Videó: Motorost sodort életveszélybe a siető sofőr a 84-esen

A külföldi rendszámú jármű úgy kezdett előzésbe a 84-es főúton, hogy vele szemben a motorosnak már csak egy esélye volt: lehúzódni az út szélére. Dashcam felvételen mutatjuk.

Több veszélyes előzésnek is szemtanúi voltunk vasárnap délután a 84-es főúton és talán nem túlzás, ha azt mondjuk, ezek nem csak veszélyesek, de életveszélyesek voltak. A sofőrök néhány perc nyereségért kockáztatták saját, utastársaik és a szembejövők életét és több esetben nem a szabálytalan sofőrökön múlt, hogy nem történt baleset.

Egy példát ragadunk ki, egy külföldi rendszámú autót, aminek a mutatványát messziről követtük nyomon, a videó ezért is nagyon rossz minőségű, hiszen erősen ki kellett nagyítanunk a fontos részt. Azt már az előzés megkezdésekor láttuk, hogy a sofőr az érkező motor miatt nem tudja befejezni a manővert, csak a végkifejletben nem voltunk biztosak. Íme:

Az állóképeken jól látszik, hogy nem csak a motoros húzódott az út szélére, hanem az éppen előzött személyautó is, így két sofőr is próbálta ellensúlyozni a vakmerő vezető hibáját. Naponta több száz hasonló eset történik, amikor mások figyelmén múlik, hogy nem történik baj. De vajon érdemes kockáztatni 10-20 percért? 

Nem sokkal a piros autó ámokfutása előtt egy előtte haladó jármű is a frászt hozta a szemből érkezőre. A fehér autó a fényszórója villogtatásával jelezte, hogy ő is az úton van és valószínűleg fékezett is. Az a jelenet így nézett ki messziről...

Szemtől szembe

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.