Barion Pixel
Szerző: 112Press /Tánczos Mihály 2025. május 06.

Köcsög BMW-s, köcsög újságíró – Volvóval tolatott a mögötte állóba egy ittas sofőr Szombathelyen

A férfi először egyezkedni akart, majd szidalmazta a vétlen sofőrt és jelezte, hogy a rendőrök úgysem tehetnek vele semmit. Bilincsben vitték el. De ezután is abszurd jelenetek következtek.

Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a szombathelyi Szent Gellért utcában, hétfőn este.

Egy BMW személyautó haladt a Körmendi út irányába, amikor megállt előtte egy Volvo, aminek a vezetője balra kanyarodott volna, egy kocsibejáróra, de a szemből érkezők miatt ezt nem tudta azonnal megtenni.

Köcsög BMW-s, köcsög újságíró – Volvóval tolatott a mögötte állóba egy ittas sofőr Szombathelyen

A BMW is megállt, majd a fiatal vezetője látta, hogy felvillan az előtte álló tolatólámpája. A sofőr dudált, de a Volvo lendülettel beletolatott a mögötte álló gépkocsiba.

Köcsög BMW-s, köcsög újságíró – Volvóval tolatott a mögötte állóba egy ittas sofőr Szombathelyen

A BMW vezetőjétől megtudtuk, hogy az okozó először pénzt ajánlott a kár rendezésére, de a vétlen több okból is furcsának találta a sofőrt, ezért tárcsázta a segélyhívót. A különösen viselkedő okozó az elmondás alapján ezután agresszívebbé vált. Köcsög BMW-snek és fiatal semmirekellőnek nevezte, majd nevetve mondta, hogy úgyis „ráb*szik”, mert mindig a hátsó a hibás és egy forintot sem fog látni. Ezzel arra utalt, hogy a BMW hajtott bele az ő autójába.

Köcsög BMW-s, köcsög újságíró – Volvóval tolatott a mögötte állóba egy ittas sofőr Szombathelyen

A férfi arra is tett utalást, hogy a rendőrök semmit sem tudnak tenni vele. Sört bontott és azt iszogatta a rendőrség kiérkezéséig. A szonda megfújásához nem volt kedve és mivel ellenszegült a rendőri intézkedésnek, ezért megbilincselték és előállították.

Köcsög BMW-s, köcsög újságíró – Volvóval tolatott a mögötte állóba egy ittas sofőr Szombathelyen

Az abszurdnak hangzó történet nem sokkal később újabb fordulatot vett és mi is átélhettük azt, amit a BMW vezetője elmondott. Igaz, az nem derült ki, hogy kik által.

A folytatás, szubjektíven

Jelezzük, hogy a következő sorok erősen szubjektívek, mivel tudósítónk érintett benne, az ő elbeszélése következik. Az olvasóra bízzuk, hogy elhiszik a leírtakat, vagy csak kitalációnak tartják azt.

-A BMW vezetőjével való beszélgetés után kezdtem meg a helyszín lefényképezését. A sofőr megmutatta a rongálódásokat és azt is, hogy hol állt az autó. Ezután a Volvóhoz mentem, ahol egy férfi és egy nő támaszkodott az autó hátuljának. Köszöntem, mire szinkronban kiabálni kezdtek, hogy „Nem!” Ez váratlan és meglepő volt, ráadásul úgy történt, mint ha nem először csinálták volna. A nő halkabb volt, a férfi viszont egyre hangosabban üvöltött. Próbáltam megszólalni, de egyszerre ordították, hogy „nem!”

A férfi ezután előre mozdulva közölte, hogy ismer, mert évekkel ezelőtt egy káresemény helyszínén bementem az ingatlanjára, az engedélye nélkül. Ezt a pontos eset ismerete nélkül is tudtam cáfolni, ugyanis vigyázok, hogy ne történjen ilyen. Erre közölte, hogy ne hazudjak, mert egy ilyen hájas malacot csak megismer. A nő helyeselt. Pechjére elmondta, hogy melyik esetről volt szó, így később ellenőrizni tudtam az állítását. Mivel a Youtube-on is van fent akkori összeállításunk, így objektíven cáfolható az, amit a férfi állított és nem gondolom, hogy nem hallott még a zoomról, vagy a teleobjekítvről, egyszerűen a sértegetés volt a célja. Egyébként gondosan ügyelt arra, hogy minél többször hangsúlyozzon valamilyen sértő, vagy megalázónak szánt dolgot.

Az láthatóan bosszantotta, hogy nem léptem hátra, amikor felém lépett és kiabált, valószínűleg a környezetében nem ez a megszokott. Az viszont valóban zavarba ejtő volt, amikor puszikat kezdett dobálni és homoszexuális utalásokat tett. Miután jeleztem, hogy nem igazán értem a célját és azt sem, hogy szerinte én vagyok meleg, vagy belülről fakad amit mutat, akkor még intenzívebben csinálta.

Rendőrért is kiáltott, mert szerinte zaklattam és provokáltam. A nővel együtt többször is elmondták, hogy ezzel a balesettel nem kell foglalkozni, megírni pedig főleg nem szabad, az pedig mindenkinek a magánügye, ha ittasan balesetet okoz és senki másra nem tartozik. Jeleztem, hogy nem értek egyet ezzel, de ezt újabb provokációnak tartotta.

Megpróbáltam érvelni a tavaly januári Jókai utcai esettel, amikor egy rosszindulatú bejegyzés nyomán elterjedt, hogy 1,5 millió forintot fogadtam el másokkal együtt azért, hogy ne írjak meg egy balesetet, amit egy Mercedes vezetője okozott és ezért sem  opció, hogy ne írjam meg azt, aminél ott voltam. (Az említett eset idején külföldön tartózkodtam.)

A férfi hangosan nevetett, majd ismét rendőrért kiáltott és elmondta, hogy 1,5 millió forintot kértem tőle. Az aljasság ezen foka még jobban megdöbbentett, mint a puszidobálás. Megkérdeztem a mellette álló nőt, hogy valóban így történt-e, kértem-e bármennyi pénzt? A nő érezte a szorult helyzetet és nem válaszolt az egyszerű, eldöntendő kérdésre, hanem terelni kezdett.

Ekkor érkezett egy harmadik nő is, aki visszafogottan kérte, hogy ne írjam meg ezt az esetet, mert senkinek nem hiányzik. Megemlítette, hogy annál a balesetnél, amikor szükség lett volna újságíróra senki nem ment oda és senki nem írta meg, így én sem. Arra a kérdésre, hogy vétlen volt-e abban a balesetben igennel válaszolt, majd szinte azonnal rájött, hogy pont saját maga ellen beszél, hiszen azt hiányolta, ami most történik. Ezután gyorsan váltott és többször is megemlítette, hogy a nem sokkal korábban kiabáló asszony szívbeteg, legyek rá tekintettel. A férfi pedig egy újabb teóriával állt elő, miszerint az egyetlen célom, hogy őt és az általa elért eredményeket semmissé tegyem, hiénaként. Ezt a dimenziót már tényleg nehéz volt követni.

A szívbetegnek mondott nő pedig egy alternatív megoldással állt elő. Azt mondta, hogy keressek egy másik, hasonló színű Volvót, azt fényképezzem le és azt tegyem be a cikkbe, mint ha az lenne az az autó, amit a testükkel védtek. Rákérdeztem, hogy jól értem-e, hogy azt javasolja, hogy hazudjak, mire azt válaszolta, hogy az úgy jó lesz. Majd megismételte, hogy egy másik autó képét tegyem be.

Az állítólagos szívbetegségére való tekintettel én is előálltam egy javaslattal, hogy hagyom az autót, cserébe megírom ezt a szürreális párbeszédet. Elköszöntem, elfordultam, mire a férfi utánam szólt: Büdös köcsög!

Megfordultam, hogy rákérdezzek arra, mit mondott, jól hallottam-e, mire sikerült überelnie az eddigieket. A fejét teátrálisan előre-hátra mozgatta és látványosan paskolgatta a melleit, miközben Jim Carrey-re hajazó grimasszal azt ismételgette, hogy „Csöcsök! Csöcsök!” (A jelenet sokaknak ismerős lehet  a Mucsi Zoltánnal elhíresült „Muzik!” jelenetből ) Ezután újabb puszikat dobált, az asszonnyal együtt. Elgondolkodtató jelenet volt.

Az nem derült ki, hogy kik voltak valójában, de a rendőrség által előállított Volvo vezetőjéről elmondottak és az autónál állók viselkedése nagyfokú hasonlóságot mutatott. Azt pedig nagyon valószínűnek tartom, hogy a férfi nem először ordított bele más arcába.

A BMW-s fiatalembernek mielőbbi sikeres kárrendezést kívánunk és azt javasoljuk, hogy szerezzen be egy fedélzeti kamerát a hasonló esetekre felkészülve. Márciusban az Ady térnél történt hasonló baleset, akkor egy Toyota indult el hátrafelé a jelzőlámpa zöld jelzésére és egy álló BMW-nek ütközött. Akik elmentek a helyszín mellett azt gondolhatták, hogy a BMW hajtott bele a Toyotába. Az okozó ott vita nélkül elismerte a felelősségét.

 
 

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.