Barion Pixel
Szerző: 112Press 2021. március 09.

Újabb baleset telezöldnél - Kanyarodó Audi ütközött egyenesen haladó Citroennel

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kedden délután a szombathelyi Szent Gellért utca és Rumi út telezöldes kereszteződésénél, ezúttal azonban kicsit bonyolultabb a helyzet a megszokottnál.

A belváros irányába tartott a Rumi úton a Citroen, míg az Audi vele szemben érkezett. A Citroen egyenesen haladt volna, míg az Audi vezetője balra akart kanyarodni, a Szent Gellért utcára. MIndkét sofőrnek telezöldet mutatott a lámpa, azaz az egyenesen haladónak lett volna elsőbbsége.
 
b_5a
 
-Az Audi előtt egy Mercedes állt, egy fiatal nő ült a volán mögött és hangosan bőgött a motor, nem tudott elindulni. Valószínűleg nem tette sebessége az autót a sofőr. Aztán hirtelen kilőtt és balra kanyarodott. Az érkező Citroen vezetője valószínűleg el akarta kerülni az ütközést, ezért félrekormányozott, majd vissza akart térni, hogy egyenesen haladhasson, ekkor ütközött a Mercedes mögött szintén elinduló Audival - mondta el a baleset szemtanúja, aki motorjával a Szent Gellért utcában várakozott a zöld jelzésre.
 
b_1a
 
A balesetben a Citroen vezetője megsérült, őt a mentők a Markusovszky kórházba szállították. Szombathelyi tűzoltók is érkeztek a helyszínre, de nem volt szükség beavatkozásra.
 
b_2a
 
-Elismertem a felelősségemet a balesetért, magam sem tudom, hogyan sikerült ezt összehoznom. Nagyon sokat vezetek és a KRESZ-t is ismerem, tudom, hogy az egyenesen haladónak lett volna elsőbbsége. Viszont a Citroent nem láttam, hirtelen termett előttem - mondta az Audit vezető férfi. A motoros elmondásával együtt valószínű, hogy a Mercedes elől kitérő Citroen nem pont szemből érkezett, ezért esett ki az Audi vezetőjének látómezejéből és az is valószínű, hogy még mindenki át akart érni a zöld jelzésen.
 
b_8a

A helyszínen torlódás alakult ki. Az úttestre kifolyt szennyeződést és a törmelékeket a SZOVA munkatársai takarították fel.

m4a

Nem álltak meg segíteni az autósok

A baleset szemtanúja elmondta azt is, hogy a sorban két autó állt előtte. A sofőrök szintén végignézték a balesetet.
 
-Csúnya látvány volt, ahogy ütközött a két autó. A Citroenbe be sem lehetett látni a füsttől, ami a légzsákok kinyílásánál lepte el az utasteret. Ez azonban nem hatotta meg az előttem állókat, amikor zöldre váltott a lámpa elhúztak a két roncs mellett. Ezt nem is értem - méltatlankodott a motoros, aki közelebb gurult, leszállt a motorjáról és azonnal indult segíteni. - A Citroen vezetője nagyon fájlalta a lábát és azt sem tudta hol van, mi történt. Ki akart szállni az autóból, de mondtam neki, hogy ne tegye. Megkérdeztem az Audi vezetőjét is, de ő jól volt.  Végül a citroenes férfi leült a hátsó ülésre, amíg a mentők kiértek.
 
m1a
 
-Engem apám úgy tanított, hogy nem mehetek el bajba jutott emberek mellett. Munkába tartottam, de felhívtam a főnökömet és elmondtam neki, mi történt. Megértette. A rendőröknek is elmondtam, mit láttam, azt gondolom, hogy ez így normális - csóválta a fejét a motoros. Nem sokkal később egy hölgy lépett oda hozzá.
 
-A testvérem vezette a Citroent, szeretném megköszönni, hogy segített neki! - mondta az asszony.
 
A helyszíni szemle közben kisebb szóváltás alakult ki egy kerékpáros nő és egy terepjárós között, amiből csak a kerékpáros hangját lehetett hallani.
 
-Én voltam itt előbb, mit jár mellém? Ezért vannak a balesetek! - kiabálta az asszony a gépjármű vezetőjének.
 

Legutóbb öt napja jártunk balesetnél ebben a kereszteződésben. Akkor egy balra és jobbra kanyarodó jármű között akart elhajtani egy Skoda vezetője úgy, hogy az asszony két kerék közé vette a záróvonalat, de ütközött a jobbra kanyarodó Renault-val. Sok itt született baleseti beszámolónk közül azonban mindenképpen a legemlékezetesebb az Egyesült Államokból hazatelepült asszony esete, aki az USA közlekedési szabályait alkalmazta a hazai kereszteződésre és nem értette meg, miért nem adott elsőbbséget neki a főútvonalon haladó jármű vezetője?

 

Baleset telezöldnél: Audi és Citroen ütközött Szombathelyen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.