A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság 2021. október 13-án csalás miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Az elkövetők Újbudán, az utcán szólítottak le egy idős férfit. Rendőrként mutatkoztak be, akik a környéken történt betörések ügyében nyomoznak. Igazolásként egyikük a mobiltelefonján mutatott egy fotót egy rendőrigazolványról – vagy valami hasonlóról.
Hazakísérték a bácsit, azzal az ürüggyel, hogy hogy otthonában lefényképezzék pénzét és ékszereit. A férfi és szintén idős felesége elővették értékeiket, amiket a tettesek egy óvatlan pillanatban elloptak. Az okozott kár többmillió forint volt.
Erélyes szomszéd mentette meg az idős férfit a kifosztástól
Hasonló módszerrel próbálkoztak 2022. május 3-án is, szintén a XI. kerületben. Ekkor is az utcán szólítottak meg egy idős férfit, akinek mobiltelefonon mutattak rendőrigazolványt, és azt mondták neki, hogy betörtek otthonába. Hazakísérték, hogy „ellenőrizhessék”, mi tűnt el, de az egyik szomszéd kijött a lépcsőházba, kérdőre vonta az állítólagos rendőröket, akik inkább gyorsan távoztak.
Máshol ismét bevált a trükk
Május 18-án délelőtt a XIV. kerületben károsítottak így meg egy idős férfit. A forgatókönyv ezúttal is ugyanaz volt: az álrendőrök az utcán szemelték ki áldozatukat, valamiféle igazolványt mutattak, és betörésre hivatkozva hazakísérték, hogy értékeit ellenőrizzék. Ez alkalommal többszázezer forintot zsákmányoltak, majd elmenekültek.
Rendőrök elől menekülve törtek össze négy autót
Az újbudai rendőrök nyomozásának adatai arra mutattak, hogy a bűncselekményeket ugyanaz a páros követhette el. A feltételezett tettesek kocsiját utolsó akciójuk után nem sokkal a BRFK Vagyonvédelmi Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével próbálták megállítani. A két férfi a rendőrautók jelzéseit figyelmen kívül hagyva továbbhajtott, míg végül 12 óra körül a XVI. kerületi Szlovák út és Timur utca kereszteződésében nekiütköztek két másik autónak és egy parkoló járműnek.
A két menekülő férfit és az egyik vétlen autó sofőrjét a mentők kórházba vitték. A feltételezett elkövetőket ellátásuk után a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. L. Tamás 32 éves és R. Valentin 33 éves budapesti lakosokat bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A fővárosi nyomozók azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak követhettek-e el további hasonló cselekményeket, valamint, hogy autós menekülésük során közúti veszélyeztetést vagy más közlekedési jogsértést megvalósítottak-e.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.