A vonatbaleset szemtanúja a furcsa kőszegi vonatbalesetről
Beszéltünk azzal a férfivel, aki előtt a sínekre hajtott egy Suzuki Kőszeg határában. Ő segítette ki a mozdonyvezetővel együtt a sérült férfit, aki aztán lelépett a helyszínről.
A 87-es út felé tartott autójával Földessi Zoltán csütörtökön délután, előtte egy Suzuki haladt, feltűnően lassan. A fénysorompó működött, pirosan villogott. A Suzuki azonban későn kezdett fékezni és a síneken állt meg. A szemtanú elmondása alapján a vonat pár másodperccel később ért oda, a következő pillanatok pedig olyanok voltak, mint ha egy akciófilmet nézett volna.
- A vonat a bal elejénél ütközött az autónak, a sofőr szerencséjére nem gyűrte maga alá, hanem kilökte jobbra. A pörgő autó végül a sín mellett áltt meg, arra az oldalára borulva, ahol a sofőr is ült. Talán tíz méterről néztem végig az eseményeket - mondta el kérdésünkre a szemtanú. - A vonat nem tudott azonnal megállni. Én kiugrottam az autómból és odarohantam a roncshoz. Láttam és hallottam is, hogy valami folyik belőle, azt gondolom, hogy üzemanyag lehetett. Az anyósülés melletti ajtót nem tudtam kinyitni.
- A sofőr életben volt, de nagyon lassan, furcsán mozgott, a biztonsági öv az ülésben tartotta és nem tudta kikapcsolni, így segíteni sem tudott nekem. Az autó elejéhez mentem és elkezdtem kiszakítani a szélvédőt. Arra ért oda a mozdonyvezető is, aki először az utasait nézte meg, hogy mindenki rendben van-e a vonaton. Ketten kihúztuk a sofőrt az autóból, mert tartottunk attól, hogy kigyullad a jármű.
- Felcipeltük a termetes férfit a betonplaccra és ott már sikerült lábra állítani. Koszos lett a ruhája, de csodával határos módon szinte sérülés nélkül megúszta. A korlátnak támaszkodott és azt ismételgette halkan, hogy köszönöm. Nemsokára visszamentem a kocsihoz, hogy levegyem a gyújtást, mire végeztem a sofőr már nem volt ott.
Kérdésünkre, miszerint szándékosan állhatott-e meg a sínen a sofőr a szemtanú azt mondta, hogy szerinte biztosan nem, csak későn reagált a piros lámpára, mert talán "elmélázott".
A rendőrség ezután ért ki a helyszínre és a szemtanútól próbálták megtudni, mi történt és hol a sofőr. Nem sokkal később egy kőszegi iskola laborjában találták meg a férfit, akit visszakísértek a helyszínre.
Azt már egy másik szemtanú, a baleset után kb. 5 perccel helyszínre érő férfi mondta el, hogy a sofőr láthatóan és érezhetően ittas volt. A mozdulatai darabosak voltak, motyogott és imbolygott és "alkoholszagot árasztott". Miután megvizsgálták elindult vele a mentő Szombathelyre, nyomában egy szirénázó rendőrautóval...
A nyugat.hu-n megjelent videó a baleset néhány perccel, a sofőr kiszabadítása után készült. Az autó vezetője itt még a korlátnak támaszkodva töpreng az előző percek eseményein. Nem sokkal később úgy döntött, hogy elhagyja a helyszínt.
A GYSEV által szervezett demonstráción korábban megnézhettük, mi történik a személyautókkal, amikor 30 km/óra sebességgel ütközik a mozdony a járműveknek.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.