2019. június 03.
Súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség egy fiatal felnőtt férfi ellen, aki a KRESZ szabályait megszegve Annavölgy egyik utcáján a saját tulajdonát képező személygépkocsival elütötte az édesapját, aki az ütközés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
tovább 02019. május 24.
Több mint 22 millió forinttal károsította meg a munkáltatóját 2002-2013 között egy ácsi bankfiók vezetője, akik önálló jogkörrel, univerzális vezetőként kezelte a betétesek pénzét. A Komáromi Járási Ügyészség három vádiratot nyújtott be egy nővel szemben, folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen követett el sikkasztást miatt.
tovább 02019. május 23.
Súlyosan megsérült az az öngyilkosságot megkísérlő 66 éves asszony, aki a vonat elé feküdt a Szombathely-Pécs vasútvonalon. A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat ellene, mivel közel 100 ember testi épségét veszélyeztette azzal, hogy az arra közlekedő vonat elé feküdt.
tovább 02019. május 11.
A közlekedési rendőrök az ittas járművezetők kiszűrésére fókuszáltak Körmend térségében.
tovább 02019. május 10.
Kenőpénzért, adótartozással rendelkező cégek kényszertörlésében működött közre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatóság korábbi főosztályvezető-helyettese és nyolc társa, akik ellen a Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Budapest Környéki Törvényszéken.
tovább 02019. május 02.
A bűnügy vádlottja, egy pilisi férfi 2019. január elején a személygépkocsijával úgy közlekedett Pilis utcáin, hogy előtte ivott. A rendőrök megállították, igazoltatták, majd előállították a Monori Rendőrkapitányságra, ahol az alkalmazott légalkohol mérő készülék adatai alapján nyomozás indult vele szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége...
tovább 02019. február 28.
A Keszeg-ér vízelvezető csatornájába sodródott egy személygépkocsi szerdán délután. A jármű vezetője megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
tovább 02019. február 27.
Egy autós áthajtott egy földön fekvő emberen Tolna megyében, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Szemtanúk jelentkezését várják.
tovább 02019. február 13.
Finn-módszerrel ellenőrizték a járművezetőket. Ennek segítségével egy-egy ellenőrzés csupán pár másodpercig tart, ha a sofőrnél nem jelez az alkoholszonda.
tovább 02019. január 15.
2019. január 15-én tartotta e havi katasztrófavédelmi kirendeltségvezetői és hivatásos tűzoltóparancsnoki értekezletét a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állománya, amelynek keretében elismerés átadására is sor került.
tovább 0