Szerző: Komáromi Járási Ügyészség 2019. május 24.

Sikkasztás miatt emeltek vádat egy ácsi bankfiók vezetője ellen

Több mint 22 millió forinttal károsította meg a munkáltatóját 2002-2013 között egy ácsi bankfiók vezetője, akik önálló jogkörrel, univerzális vezetőként kezelte a betétesek pénzét. A Komáromi Járási Ügyészség három vádiratot nyújtott be egy nővel szemben, folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen követett el sikkasztást miatt.

A vádlott egy hazai bank ácsi fiókjánál kirendeltség vezetőként fióki univerzális vezető tanácsadó munkakörben dolgozott. Vezetői feladatai mellett rendszeresen eljárt pénztárosként, önálló jogkörrel kezelte a betétesek pénzforgalmát, valamint a takaréklevelekkel kapcsolatos ügyintézést is végzett.

A vádlott az ügyintézői azonosítóját használva a bank számítógépes rendszerében az érintett ügyfelek tudta nélkül, az ügyfelek részére kiállított takaréklevelek beváltását színlelve a készpénzkifizetéseket rögzített,  majd az adott pénzösszeget  a banki ügyintézés során  kizárólag az általa használt időzáras pénztároló kazettájából a nap folyamán jogtalanul kivette és eltulajdonította.  A  vádlotti cselekvőség következtében a napvégi pénztárzáráskor a rendszer adatai eltérést nem mutattak.

milliossikkasztas

A bank sértett az ügyfelek irányában anyagi felelősséggel tartozik, ezért  az ügyfeleket, illetve azok örököseit kártalanította.

A vádlott a fent leírtak alapján 2008. január 2. napja és 2011. augusztus 25. napja között a banktól 5.765.650,- Ft pénzösszeget tulajdonított el, amely miatt az ügyészség 2018. június 12. napján emelt vádat.

Az elkövető 2002. január 03. napja és 2013. január 07. napja között a banktól 1.750.000,- Ft-ot tulajdonított el, amely miatt az ügyészség 2018. augusztus 06. napján nyújtott be vádiratot.

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a két ügyet egyesítette. A Komáromi Járásbíróságon folyamatban lévő büntetőeljárás ideje alatt az ügyészség újabb vádiratot nyújtott be, amelyben írt tényállás szerint 2004. április 26. napja és 2011. február 11. napja között a vádlott a banktól további  14.764.603,- Ft pénzösszeget tulajdonított el, mely nem térült meg.

Az ügyészség a legutóbb benyújtott vádiratban indítványt tett arra, hogy a Komáromi Járásbíróság az ügyet egyesítse a már folyamatban lévő büntetőeljáráshoz, valamint a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

A kép illusztráció

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.