2024. december 10.
Az ütközés az utánfutó vonófejét a hátsó ülésig tolta. A mentők négy embert szállítottak kórházba hétfőn délután, a hírhedt meszleni elágazóból.
tovább 02024. november 24.
Az Ausztriában elfogott 44 éves nőt valószínűleg nem adják ki a magyar hatóságoknak. Az állatkínzással és egyéb bűncselekménnyel vádolt nő nem tanúsított ellenállást, amikor az osztrák rendőrök megjelentek nála és ezúttal azt sem próbálta elhitetni velük, hogy patkánymérget vett be.
tovább 02024. szeptember 22.
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött két személyautó Vasasszonyfa és Tömörd között. Mindkét jármű árokba sodródott, mentők érkeztek a helyszínre.
tovább 02024. július 24.
A sofőr jól ismerte a kereszteződést és használta a kihajtást segítő közlekedési tükröt is, de az abban látott jármű távolságát rosszul mérte fel. Az okozó megsérült.
tovább 02024. július 19.
A balra kanyarodó autó vezetőjére Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla vonatkozott, míg a főúton érkező jármű sofőrje túlléphette a megengedett sebességet, amit onnan lehet feltételezni, mert szabályosan közlekedő autókat előzött a baleset előtt az előzni tilos tábla hatálya alatt, 70 km/órás sebességkorlátozásnál.
tovább 02024. január 26.
Dóró János nyugalmazott tűzoltó ezredest testületi tiszteletadás mellett a szombathelyi Jáki úti temetőben helyezték végső nyugalomra, január 25-én.
tovább 02024. január 11.
Nem kellett sokáig várni az első balesetre az olvasóink által már jól ismert kereszteződésben. Sokat nem kell ragoznunk, ugyanaz történt, mint az előző tucatnyi esetben.
tovább 02023. december 14.
Három hete ugyanezen a helyen hasonló baleset történt. Ezúttal is külföldi kamion sofőrje kanyarodott volna jobbra, a 87-es főútra, de állt mellette egy személyautó.
tovább 02023. november 18.
Az érintett kereszteződésben rendszeresen történnek hasonló balesetek. Ezúttal személyi sérülés nem történt, de torlódást okozott a szerencsés kimenetelű - személyi sérülés nélküli - ütközés.
tovább 02023. november 05.
Felmerült a gyanúja annak, hogy egy forgalommal szembe haladó jármű miatt torpant meg a forgalom az A1-es autópályán. Az ekkor történt balesetnél a vétlen magyar sofőr az elsődleges információk alapján nem használta a biztonsági övét. A helyszínen még sikerült újraéleszteni, de a kórházban belehalt a sérüléseibe.
tovább 0