2023. szeptember 06.
Ahogyan azt korábban jeleztük, két héten keresztül egyéb elfoglaltságok miatt nem dolgozunk baleseti helyszíneken. Azonban a nézőink által már jól ismert szombathelyi Mikroshop Elektronikai Alkatrész Szaküzlet vevőtéri biztonsági kamerája két olyan balesetet rögzített az ablakon keresztül, amelyek folytatják a korábbi, általunk bemutatott sorozatot.
tovább 02023. szeptember 04.
A hajnali telefonáló először eldicsekedett egy virág megrajzolásával, majd hisztérikusan kacagni kezdett, végül megígérte a munkatársunknak, hogy kicsinálja és letette a telefont. Húsz perc múlva újra telefonált. A lázálom-szerű beszélgetés végét megmutatjuk.
tovább 02023. augusztus 28.
A balesetben hárman megsérültek. A sofőr rosszul mérte fel a forgalmi szituációt és még kikerülte volna a parkoló Daewoo-t.
tovább 02023. augusztus 25.
Egy szakmai fórumon jelent meg a drónfelvételünk az egyik új szombathelyi körforgalomról. Egy gépjárművezető-oktató levelet írt a szerkesztőségünknek, amit minimális változtatással közlünk. Az általa feltett kérdések sok gépjárművezető számára hasznosak lehetnek.
tovább 02023. augusztus 23.
A szomszéd közbeavatkozására menekült el a férfi, aki késsel támadt az élettársára. A rendőrök másfél órán belül megtalálták és őrizetbe vették.
tovább 02023. augusztus 22.
A Csákánydoroszló felől Halogy irányába tartó személyautó egy erősen jobbra ívelő kanyarban a menetirány szerinti bal oldalon lesodródott az útról. A középkorú sofőr életét már nem lehetett megmenteni.
tovább 02023. augusztus 22.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt az erősen vérző nyakú és karú fiatalemberrel, aki azt kérte többször a mentőktől, hogy ne írják fel az adatait. Azt sem mondta el, hogy hol szerezte a sérüléseit, amiket feltehetőleg magának okozott. Másfél órával korábban még ruhában volt és autók elé ugrott ki a Csititói benzinkút közelében.
tovább 02023. augusztus 21.
Több olvasónk is rákérdezett az esti sötétségben Szombathely felett repülő mentőhelikopterre. Egy olvasónktól videót is kaptunk a mentőjármű soproni felszállásáról. A ciikk végén azt is megmutatjuk mozgóképen, hogy milyen látványt nyújt a levegőből a Markusovszky kórház, sötétedéskor.
tovább 02023. augusztus 20.
Az első baleset helyszíni szemléje már befejeződött, amikor újabb ütközés történt. Mindkét esetben német volt a vétlen fél. Személyi sérülés nem történt.
tovább 02023. augusztus 19.
A lengyel pár horvátországi nyaralásból tartott hazafelé. A sofőr az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott volna át a Celli úton, de ütközött egy érkező Volkswagennel.
tovább 0
Vasi házaspár halt meg a körmendi balesetben, három gyermekük súlyosan megsérült - furgon hajtott az autójukba
tovább