Barion Pixel
Szerző: 112Press 2023. szeptember 04.

Elborult hajnali telefonhívás, hangfelvételen - űrhajósról letépett inggel a középpontban

A hajnali telefonáló először eldicsekedett egy virág megrajzolásával, majd hisztérikusan kacagni kezdett, végül megígérte a munkatársunknak, hogy kicsinálja és letette a telefont. Húsz perc múlva újra telefonált. A lázálom-szerű beszélgetés végét megmutatjuk.

Havi rendszerességgel fut be hozzánk valamilyen furcsa telefonhívás, de azoknál a hívó rendszerint tudja, hogy kit tárcsázott. Kaptunk már segítségkérést kínai léghajósok miatt, akik a felhő mögött ereszkednek le Szombathelyre, hogy elrabolják a város országgyűlési képviselőjét. Volt, aki amiatt telefonált, hogy nem működik a telefonja és nem tud felhívni vele minket és most valójában a klónjával beszélünk, miközben ő alszik. Egy jó tíz perc beszélgetés után megnyugodott és megköszönte a beszélgetést.

A most bemutatott hívás több hónapja futott be, de egy beszélgetésen szóba került és láttuk a kételkedés szikráit a szemekben, miszerint ez biztosan csak kitaláció, ilyen nincs. Hát, tessék, bele lehet hallgatni. A "török űrhajós" nevét és a durvább káromkodásokat kisípoltuk.

A háttér: munkatársunk hajnali két órakor feküdt le egy éjszakai eset után és csak két órát tudott aludni, amikor megcsörrent a telefonja. Egy kedves női hang szólt bele: “Rajzoltam egy virágot!”

“Ennek nagyon örülök!” - próbált kikászálódni a kómából a hívott fél és igyekezett összeszedni magát, mivel az időpont miatt azt sem lehetett kizárni, hogy valaki kódoltan próbál segítséget kérni tőle és bajban van.

A beszélgetés azonban többször furcsa fordulatot vett, mivel a hívó egyszer kacagott, máskor meg fenyegetőzött, de nem derült ki, hogy miért. Munkatársunk valamilyen bódító hatású szerre tippelt, de nem kérdezett rá. Aztán a hívó bontotta a vonalat.

A fáradt újságíró visszafeküdt aludni, eggyel több furcsa hívás már nem oszt, nem szoroz, de a telefon húsz perc múlva újra megcsörrent és az előző nő volt a vonalban. A hívó ismét érzelmi hullámvasúton volt, egyszer nevetett, egyszer fenyegetőzött. Az egyik “kicsinállak, te szőrös g#ci, hahaha!” kijelentés után munkatársunk bekapcsolta a hangrögzítőt, így a beszélgetés vége meghallgatható.

A hívó nem ismerte a hívottat, véletlenszerűen tárcsázhatott, a beszélgetés pedig hajnalban zajlott a felek között. Ha valaki ismer olyan űrhajóst, akiről az év elején letépték az inget, kérjük jelezze nekünk! (És mit jelent a "zsé" kifejezés? Zsír?)


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.