2024. november 21.
Egyszerre 39 helyszínen csaptak le a nyomozók. Egyedi építésű motorkerékpárt, tömérdek mennyiségű készpénzt, vadász- és sportfegyverarzenált foglaltak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak köszönhetően. A pénzügyőrök egy kiterjedt bűnszervezetre csaptak le: ez a társaság a gyanú szerint csaknem hárommilliárd forinttal rövidítette meg a...
tovább 02024. január 24.
Nyolc gyanúsított az ország irányításának átvételére készült, és kilátásba helyezte a magyar rendőrök és katonák lefegyverzését is, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vetett véget a szervezkedésnek.
tovább 02021. július 07.
Összesen 10,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a három, mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amit nemrég számolt fel a NAV. A Közösségből beszerzett árut egy szövevényes céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést, így versenytársaiknál jóval kedvezőbb áron tudták kínálni termékeiket.
tovább 02021. május 23.
Tíz helyszínen zajlott rendőri akció Szombathelyen szombaton hajnalban. A Nemzeti Nyomozó Iroda felvételéből kiderül, hogy nem finomkodtak az ébresztéssel a rendőrök.
tovább 02021. május 22.
Szombaton kora reggel összehangolt akcióban csapott le a rendőrség drogterjesztőkre a vasi megyeszékhelyen. A jellemzően lakótelepi épületek környezetében is lövedékálló mellényes rendőrök ügyeltek arra, hogy ne szökhessenek el a drogdílerek.
tovább 02021. május 07.
Nemzetközileg ismert pedofil fórumot működtetett egy magyar férfi. Az Europol és az Interpol közreműködésével azonosították be az illetőt és társait, majd a TEK és a Készenléti Rendőrség ütött rajtuk. Az egyik gyanúsított a saját kisgyermeke, míg a másik gyanúsított a négy éves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust.
tovább 02020. június 10.
A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán található régi katonai teherautó felépítményében is termesztették a marihuánát, de a rendőrök három másik ültetvényt is találtak különböző helyszíneken. A kábítószert a fővárosban terjesztették a gyanúsítottak.
tovább 02020. május 06.
Az egyes helyszíneken közel 50 millió forintot, négy személygépkocsit, 90 mobiltelefont, 160 ékszert, elektronikai cikkeket, okos eszközöket, több mint 6,5 kilogramm kábítószert -, és új pszichoaktív gyanús anyagot, mérlegeket, őrlőket, paketteket, tasakokat, fegyvereket foglaltak le
tovább 02020. március 24.
Több száz pedofilra csaptak le 38 országban egy összehangolt akció keretében. Hazánkat egy balatonfüredi férfi "képviselte", aki kriptovalutáért vásárolta a gyerekpornót, hogy ne bukjon le. Nem jött össze.
tovább 02019. február 26.
Az összehangolt akcióban 150-en vettek részt és 18 rendőrt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint az M1-es autópályán pénzért cserébe eltekintettek a büntetéstől.
tovább 0