2023. október 20.
Az áruház parkolója felől érkező furgon lassítás nélkül hajtott be a kereszteződésbe. A menetirány szerinti bal oldalról érkező kisbusz vezetője már nem tudta elkerülni a balesetet.
tovább 02023. október 03.
A 87-es főúton tévesztett sávot egy kamionsofőr, de olvasónk időben észlelte a veszélyt, fékezett és jelzett az eltévedt járművezetőnek. A szituáció korántsem veszélytelen. Ezen a szakaszon már több súlyos sérüléssel járó baleset is történt hasonló tévedés miatt. Olvasónk videója mellett két korábbi, ugyanitt történt baleset képeit is megmutatjuk.
tovább 02023. október 02.
Ismét autóbusz elé került egy figyelmetlen sofőr személyautója Szombathelyen. Ha az utcanevek nem is mondanak semmit a más településen élőknek, de a "Mikroshop-kereszteződés" kifejezés egyre több embernek lesz ismerős. Igen, újabb balesetet rögzített a vevőtéri kamera.
tovább 02023. szeptember 11.
A Kőszegi Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az üzemeltetővel és a megfelelőségi tanúsítvány kiállítójával szemben
tovább 02023. szeptember 06.
Ahogyan azt korábban jeleztük, két héten keresztül egyéb elfoglaltságok miatt nem dolgozunk baleseti helyszíneken. Azonban a nézőink által már jól ismert szombathelyi Mikroshop Elektronikai Alkatrész Szaküzlet vevőtéri biztonsági kamerája két olyan balesetet rögzített az ablakon keresztül, amelyek folytatják a korábbi, általunk bemutatott sorozatot.
tovább 02023. július 16.
Figyelmetlenül kanyarodott ki a Károlyi Antal utcából egy idős sofőr, a menetirány szerinti jobb oldalról érkező Audi fékezés nélkül hajtott bele a kocsi elejébe, ami ettől megpördült.
tovább 02023. július 06.
A sérült robogós nyugtatta az autót vezető nőt a mentő kiérkezéséig. A személyautó vezetője elismerte a felelősségét a balesetért.
tovább 02023. június 21.
Az eddigi adatok alapján a helikopter egy drótkötélnek repült. A Honvédelmi Minisztérium közleménye az Airbus H145 balesetéről.
tovább 02023. április 15.
A két német rendszámú gépkocsi karamboljában személyi sérülés nem történt. Az okozó négy Állj! Elsőbbségadás kötelező táblát és sok burkolati jelzést nem vett észre.
tovább 02023. április 13.
Ezúttal is az Állj! Elsőbbségadás kötelező táblát hagyta figyelmen kívül másfél napon belül két sofőr. Az ütközéseket a sarki Mikroshop Elektronikai Alkatrész Szaküzlet vevőteret figyelő kamerája örökítette meg az üzlet ablakán keresztül, ahogyan több korábbi balesetet is.
tovább 0