2024. december 09.
Annak a (volt) diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
tovább 02024. november 05.
Látszólag komoly közlekedési baleset történt a 8-as főúton, Körmend belterületén. A helyszíni szemle ideje alatt egy közeli hétemeletes épületből jeleztek tüzet, illetve a helyszínre érkező rendőrautók miatt nehezen tudott kiállni egy idős asszony a parkolóból és a Fordjával beletolatott egy Opelbe. Kétszer.
tovább 02024. október 21.
A dohánybetakarítás ideje alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei több olyan magánszemélyt buktattak le, akik vágott fogyasztási dohány eladásával egészítették volna ki a keresetüket. A NAV felhívja a figyelmet arra, hogy dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltban értékesíthető.
tovább 02024. augusztus 23.
Több ezren vesznek részt az idén is a Savaria Karnevál látványos felvonulásán. Kérjük a nézőket, hogy gondoskodjanak a megfelelő folyadékbevitelről, hogy a program ne a rosszullétekről szóljon a melegben. A rendőrség pedig a szülőket kéri, hogy fokozottan figyeljenek a gyermekekre a tömegben. Videón megmutatjuk az idei Tüzes játékok teljes előadását is.
tovább 02024. május 13.
Lehet, hogy több iskola is érintett lett volna a mai bombariadó-láncban, csak az emailek a levélszemét mappában végezték. Egyetlen "figyelmeztetett" hazai iskolában sem találtak ma robbanószerkezetet.
tovább 02024. február 01.
Úgy parkoltál, mint egy idióta - állt azon az angol nyelvű kártyán, ami mellé a rendőrök is odatették a saját figyelmeztető cetlijüket a szombathelyi Fraknó utcában egy szabálytalanul, járdára leparkoló Opel ablaktörlője alá.
tovább 02024. január 23.
A legfrissebb előrejelzések alapján kedd kora hajnaltól a délelőtti órákig az északkeleti tájak kivételével ónos eső vonul végig az országon. A legtöbb ónos eső Veszprém, Fejér és Pest vármegyében várható. A Magyar Közút, ahol lehet, ott megelőző sószórást végez, de ónos eső idején, ha folyamatosan hullik ez a csapadékforma, akkor könnyen lemoshatja a...
tovább 02022. december 14.
Szombathely, Sé, Torony, Dozmat, Nárai, Dozmat települések érintettek a december 18-i vadászatoknál. Az erdőknél veszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki.
tovább 02022. július 16.
Kéthavonta előkerül a rémhír, miszerint idegenek követnek gyerekeket furgonnal. Ezúttal Csényét és Sárvárt nevezték meg Vas megyéből, ahol észleltek ilyen eseteket. A valóságban azonban semmi sem bizonyítja, hogy gyerekeket követett a lassú jármű, ha volt olyan. Rossz hírünk is van: ha valaki gyereket akar rabolni, akkor azt nem ilyen feltűnően csinálja.
tovább 02022. február 09.
A rendőrök megtalálták az autóúton tekerő kerékpárost. Sokan voltak kíváncsiak, mi történt ezután? Rákérdeztünk a rendőrségnél és egy konkrét példával illusztráljuk, mi történik az autóssal, ha esetleg halálra gázolja a tiltott helyen kerékpározó embert.
tovább 0