2018. október 09.
Az ütközéstől mindkét autó lerepült az útról. A sofőröket a tűzoltók szabadították ki a roncsokból. Hárman súlyosan megsérültek.
tovább 02018. október 09.
A NATO és a szerb belügyminisztérium által szervezett gyakorlaton a hivatásos magyar mentőszervezet is nagy erőkkel vesz részt. Képek a megérkezésről.
tovább 02018. október 08.
Rokona csempészte be a börtönbe a fémet már alig tartalmazó mobiltelefonokat, amit az elítélt a bv. által nem pontosított testüregébe rejtett.
tovább 02018. október 08.
Az autó vezetője ki tudott szállni az árokba borult járművéből
tovább 02018. október 07.
Feltehetőleg korábbi sérelmet próbált megbosszulni egy valószínűsíthetően ittas férfi, aki vasárnapra virradóra legalább három autót megrongált, de közben megsebesült és vérnyomot hagyott maga mögött, amerre ment. A rendőrség délre eljutott egy helyi férfihez, akit a tett elkövetésével gyanúsítanak.
tovább 02018. október 05.
Néhány napja írtuk meg, hogy egy BMW szembe haladt a forgalommal az M86-os autóúton, a váti lehajtó közelében. Akkor azt gondoltuk, a sofőr eltévesztette a lehajtót és Csorna helyett Szombathely irányába szeretett volna ráhajtani az autóútra, ezért ment vissza szabálytalanul a csomópontig. Valószínűleg tévedtünk.
tovább 02018. október 05.
Szombaton délben tesztelik a polgári védelmi rendszert. A teszt alatt háromszor szólalnak meg a szirénák 3-1-1 percre. Megosztjuk a szirénajelzések jelentését is.
tovább 02018. október 03.
Újabb jelentős állomáshoz érkezett a férőhelybővítési program: 470 fogvatartott befogadására alkalmas börtön létesül Kiskunhalason, a korábbi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ átépítésével. Ezzel egyidejűleg országos toborzásba kezd a büntetés-végrehajtási szervezet.
tovább 02018. október 02.
A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki az egyik Vas megyei településen ásóval többször fejbe ütötte ismerősét, aki a sérülések következtében a helyszínen elhunyt.
tovább 02018. október 01.
Egy ügyeskedő sofőr kerülte el a torlódást egy ravasz trükkel, csak kb. száz métert kellett forgalommal szembe haladnia és már mehetett is tovább.
tovább 0