Barion Pixel
Szerző: GYSEV közlemény 2026. július 07.

Előző nap elsodort ember holttestét találták meg - késéssel közlekedtek a vonatok

Győr és Ikrény között állt a vasútforgalom. Több IC kerülő útvonalon közlekedett és volt, amelyik jelentős késéssel érkezett.

Hatósági intézkedés miatt szünetelt a vonatforgalom Győr és Ikrény állomások között 2026. július 7-én délelőtt. A lezárásra azért volt szükség, mert 2026. július 6-án egy Budapestről Sopronba közlekedő InterCity vonat elsodort egy feltehetően öngyilkossági szándékkal a sínek mellett tartózkodó férfit.

A férfi vélhetően a mozdonyvezető holtterében lépett a mozdony elé, a mozdonyvezető pedig nem észlelte az elsodrást.

2026. július 7-én a vasúttársaság munkatársai egy holttestet fedeztek fel a sínek mellett az érintett helyszínen, ezt jelezték a rendőrségnek. A területet a rendőrség és a GYSEV szakemberei átvizsgálták, emiatt volt szükség a hatóság által elrendelt vágányzárra. Az elsődleges vizsgálati eredmények szerint valószínű, hogy a tegnap elgázolt férfi holttestét találták meg.

A kép illusztráció

A hatósági vizsgálat miatt a 9.10-kor Szombathelyről induló SAVARIA InterCity Csornától kerülő útirányon, Hegyeshalmon keresztül közlekedett. Szintén kerülő útirányon közlekedett a Budapest-Kelenföldről 8.25-kor induló MURA nemzetközi InterCity vonat, a 9.25-kor Budapest-Kelenföldről induló SCARBANTIA InterCity vonat pedig jelentős késéssel érkezett Sopronba. Három személyvonat esetében Győr és Csorna, illetve Győr és Ikrény között vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat, emellett a vasúttársaság több járata is késéssel közlekedett. A menetrend szerinti közlekedés a délutáni órákra állt helyre.

Lelkisegély telefonszám


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.