Zsugorította a tini holttestét M.Ádám - sokkoló képek a helyszínről
Nem tudta levinni E.Katalin holttestét, ezért magzati pózban összezsugorította M.Á., majd egy csörlő segítségével felhúzta a magasba a padláson.
Helytállónak bizonyultak a gyilkossággal összefüggésben összegyűjtött és megjelentetett adataink és a holttest kidobásának helyszíne is pont az volt, amit lefényképeztünk. A ma tartott sajtótájékoztatón további részleteket tudtunk meg a különös gyilkossággal kapcsolatban. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tárgyalója majdnem kicsinek bizonyult, a megyében az elmúlt évek legnagyobb sajtóérdeklődése kíséri a gyilkosságot.
Erdélyi Katalin eltűnését március 25-én jelentették hozzátartozói, ekkor a lány már valószínűleg halott volt. Ő egyébként az egyetlen olyan vasi eltűntként bejelentett személy az idén, akit a múlt hét csütörtökig nem sikerült megtalálni.
Mint az a mai tájékoztatón kiderült, az egyik emeleti lakásban már vasárnap óta lehetett kellemetlen szagot érezni, főleg a fürdőben és az egyik szobában. Ez az a lakás, ami felett nem volt beépítve a padlás. Itt lógott a holttest, amiről nem tudhattuk meg, hogyan került a padlásra, esetleg a lány még önszántából ment oda. A tini halálát fulladás okozta, de hogy pontosan mi történt, azt még a rendőrök nem mondják el. A 112 Press meg nem erősített információja szerint nem szexuális indíttatású volt a gyilkosság, a fiatalok pénzen szólalkoztak össze, a férfi ezután tett olyasmit, ami halálhoz vezetett. M. Ádám egyébként részleges beismerő vallomást tett, illetve elmondta, mit csinált a holttesttel.
A lemeztelenített lányt magzatpózban körbetekerte zsugorfóliával. Ezt a műveletet jópárszor megismételte, majd pokróccal burkolta és ismét fóliázta. Ezután szíjakkal tekerte körbe és az így elkészített „múmiát” tovább zsugorította a szíjak rendszeres megfeszítésével. M. Ádám megpróbálta a terhelő csomagot levinni a padlásról, de nem bírt a testsúlyával megegyező halottal.
A férfi ekkor csigát és kötelet vett, amivel felcsörlőzte a kb. 60 kilós zsákot a gerendák közé. A holttest 1,7 méter magasan lógott. Úgy tervezte, hogy egy magasan lévő polcra helyezi majd a hullát, ahol senkinek nem tűnik fel és amikor már sokat veszít a súlyából, akkor megszabadul tőle.
A szagok azonban közbeszóltak. A március 24-én megölt lány teste a nyári melegben erősen bomlásnak indult és az erős fóliázás ellenére a zsák ereszteni kezdett. Ekkor kezdtek morgolódni a lakók. Csütörtökön aztán M. Ádám nővére és szomszédja a szagok nyomába eredt. Rájöttek, hogy a padlás felől jött a szag, oda viszont csak Ádámnak volt kulcsa, aki nem volt otthon. Telefonon magyarázkodni kezdett, fals helyet adott meg a kulcs feltalálási helyeként. A szomszéd és a nővér így fogták és lecsavarozták a zárat, majd bejutva megtalálták az amorf zsákot.
Az ezt követő percek továbbra is homályosak. Hazaért Ádám, aki a nővére segítségével leakasztotta és pokrócban lecipelte a bűzlő zsákot. A szomszéd állítólag ekkor telefonált a rendőrségre, de állítólag nem gondolta, hogy holttest van a zsákban. Katalin zsugorított testét megpróbálták beledobni a szomszéd ház előtt álló nagy konténerbe, de nem fért be a bedobónyíláson. Mivel a szeméttelep már zárva volt, ezért döntött a jogosítvánnyal rendelkező nővér a város határa mellett. A hullát, mint egy szemeteszsákot egyszerűen kidobták a 87-es út mellett, pontosan arra a helyre, amit tegnapelőtt lefényképeztünk és amit eddig titokban tartott a rendőrség.
A nővér a nyomozás eddigi adatai alapján jóhiszeműen járt el, nem tudta, hogy holttest van a zsákban, illetve testvére számára megnyugtató magyarázatot adott arra, miért olyan büdös a csomag. Ezt azonban a rendőrök M. Ádámra való tekintettel nem hozzák nyilvánosságra.
A hazaérkező testvérpár a rendőröknek elmondta, hogy egy büdös csomagot dobtak ki a város határában. (Ezzel mindenképpen eljárás indult volna ellenük tiltott szemétlerakásért.) A helyszínen azonban a járőr szikével belevágott a fóliába és egy hajas fejbőr bukkant elő.
A fóliázás miatt csak a proszektúrán tudták kiszabadítani a halottat a hajnali órákra, de annak állapota nem tette lehetővé az azonnali azonosítást. Csak bizonyos jelek alapján feltételezték, hogy milyen korú nő az áldozat.
A 23 éves M. Ádámmal a bíróságon találkoztunk. A férfi közömbösen nézve ült a padon. Amikor megkérdeztük, szeretne-e valamit mondani, lassan felemelte a szemét, ránk nézett és halkan csak annyit mondott: nem. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyvédjétől sem sikerült semmit megtudnunk.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.