Barion Pixel
2015. november 30.

Fák közé csapódott a Volvo a baleset után, Szombathelyen

Ketten megsérültek abban a balesetben, ami vasárnap este történt Szombathelyen, a Semmelweis Ignác és a Vörösmarty Mihály utcák kereszteződésében. Videó.

Hatalmas csattanásra szaladtak össze az emberek a hírhedt kereszteződésben, ahol legutóbb 16 órával korábban történt baleset. Ezúttal egy Volvo érkezett a Semmelweis utcában a vasútállomás felől és ütközött a védett Vörösmarty utcában haladó Opellel. A Volvo az ütközés után sodródva felugratott a járdára, majd két fa között állt meg egy üzlet kirakatportálja előtt. Mindkét autóban csak a sofőr ült és mindkét férfit kórházba kellett szállítani.

 

-A csattanásra azonnal kiszaladtam a házból és azt néztem, hol tudok segíteni. Megdöbbentett, hogy 5-6 autó is elhajtott a roncsok mellett, pedig láthatták, hogy friss a baleset és csúnyán összetörtek a járművek. Mindkét sofőr magánál volt, a Volvo vezetője viszont bódultnak tűnt - mondta el egy közelben lakó férfi, akit reggel is baleset csattanása ébresztett.
 

A helyszínelés idejére a rendőrség lezárta a Palace irodaház előtti szakaszt, a forgalmat elterelték.

Fák közé csapódott a karambol után a Volvo Szombathelyen



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.