Szerző: Vas Megyei Főügyészség /112PRess 2019. március 13.

Videó: Zanati úti száguldozó ellen emeltek vádat - az utasa videója buktatta le

Az utas által készített videó alapján indult eljárás a férfi ellen, aki a filmen látottak alapján több járművezetőt is veszélybe sodort. A viccesnek szánt videó felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést és vezetéstől eltiltást érhet.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki szabálytalan előzéseivel szándékosan veszélyeztette a többi autóst Szombathelyen, a Zanati úton 2018. augusztusában.

A vádirat szerint a vádlott a belső forgalmi sávban közlekedett a Zanati úton, amikor szándékosan szabálytalan és veszélyes előzési manőverekbe kezdett.

SnapShot(92)

A vádlott először áttért a belső sávból a külső sávba, hogy szabálytalanul, jobbról előzze meg az előtte haladót. Ezt követően a vádlott egy, a külső sávban közlekedő autó előzését határozta el, ezért visszatért a belső sávba, azonban ott forgalmi okokból állt egy autó, ami miatt a vádlott az előzést nem tudta befejezni és vészfékezésre kényszerült.

SnapShot(91)

A vészfékezés miatt a vádlott autója átcsúszott a két forgalmi irányt elválasztó záróvonalon a szemközti sávba, ahol éppen ekkor érkezett egy személygépkocsi, amelynek vezetője csak hirtelen és azonnali jobbra kormányzással tudta elkerülni az ütközést.

A Szombathelyi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés mellett pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta a vádlottal szemben.

Későn vette észre a megálló autókat

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat  az ellen a férfi ellen, aki figyelmetlenül vezetett és belehajtott egy álló kocsisorba 2017. decemberében a 87. számú főúton.

kge1

A vádirat szerint a vádlott sötétben és esőben közlekedett Kőszeg irányába, amikor későn vette észre, hogy az előtte haladó járműsor lassít, majd megáll.

kge5

A vádlott nekiütközött a kocsisor utolsó járművének. Ez a jármű belecsúszott az előtte álló személyautóba, majd áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy éppen akkor érkező személygépkocsival.

A vádlott autója az ütközés miatt jobbra elhagyta az úttestet, és az út melletti mezőgazdasági területen állt meg.

A balesetben az egyik vétlen járművezető szenvedett súlyos sérülést.

kge6

A Szombathelyi Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.