Szerző: Beg M. (Facebook) / ORFK / 112Press 2019. február 28.

Videó: Élőben közvetített halálos baleset - nem kapcsolt ki a mobil a boruláskor

Ismét nyomon követhető egy felelőtlen sofőr életének utolsó pár mozzanata az utas élő közvetítése alapján. Számunkra azonban nem a baleset pillanatai az érdekesek, hanem az utána hallottak.

Egy személyautó haladt 2019. február 25-én 22 óra 50 perckor nagy sebességgel Szigetszentmiklós irányából az M0-ás autóút irányába, amikor egy körforgalomhoz érve a sofőr elveszítette a jármű feletti irányítást, többször megpördült, majd az út mellett lévő jobb oldali árokba csapódott. A baleset során az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Két utasa megsérült. 
 
Fotó: ORFK
 
Ennyi a rendőrségi közlemény és a baleset után már azt is tudni lehetett, hogy az utas, az albán Beg M. szokásához híven ezúttal is élőben közvetítette a Facebookon az utazást. Azt pontosan nem tudjuk, mi volt vele a célja, hiszen minden alkalommal leginkább a kesztyűtartó látszott a közvetítésen, de az időnként bevillanó tájból valószínűsíthető, hogy Magyarországon dolgozó külföldiekről lehet szó.
 
 
A közvetítések közös pontja a zene és a legtöbb videóban teljesen normális tempóban közlekedik a sofőr. Most azonban talán arra voltak kíváncsiak, meddig gyorsul az autó, de a körforgalomnál elszálltak. A sofőr az autó alá szorult és életét vesztette.
 
Fotó: Beg M. facebook live
 
Ennek a halálos élő közvetítésnek egy nagyon fontos eleme, hogy az ütközéskor nem szakadt meg a kapcsolat, a telefon egyben maradt és ugyan kép nélkül, de továbbra is közvetítette azt, hogy mi történik. A videót ezért töltöttük fel megvágva.
 
A borulás után a két sérült utas beszélgetését kivágtuk, annyit azonban hozzá tennénk, hogy egyáltalán nem volt pánik az utasfülkében. A lényeg a néhány perc múlva érkező magyar segítők párbeszédéből derül ki.
 
Fotó: ORFK
 
Az jól hallatszik, hogy az egyik férfi pontosan tudja, hogy valamit tenni kell és magabiztosan utasítja az úttesten talán tanácstalanul állókat is, hogy menjenek és segítsenek. A káromkodásokon kérjük senki ne akadjon fenn, hiszen ilyenkor az adrenalin is dolgozik az emberekben. A magabiztos fellépésnek köszönhetően megvolt a kellő számú ember ahhoz, hogy a füstölgő autó alól kihúzzák  az először holtnak hitt (később valóban elhunyt) sofőrt. Természetesen lehet vitatkozni is arról, hogy vajon szerencsés-e mozgatni  egy súlyos sérültet, de ahogyan az hallatszik a beszélgetésből örülnek a tűzoltók várható érkezésének is a füst miatt. A sérültet pedig messzebb vitték az autótól, ha esetleg kigyulladna.
 
Fotó: Beg M. facebook live

A helyszíneken tapasztaltak alapján nagyon sokan nem képesek rá, hogy akár csak a közelébe menjenek egy roncsnak, félve az ottani dolgoktól, a vértől és egy esetleges holttest látványától. Ebben az élő közvetítésben azonban hallatszik, hogy akik ott voltak, azok megtettek minden tőlük telhetőt a balesetet szenvedettek megmentéséért és ezért elismerés illeti őket. Természetesen sok más balesetnél is ez a tapasztalat, csak ott nem készül felvétel a baleset utáni percek eseményeiről.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.