Barion Pixel
2014. február 21.

Vádemelést javasolt a rendőrség

A nyomozó hatóság vádemelési javaslattal lezárta a csoportos garázdaság, valamint a kisebb kárt okozó rongálás ügyében elrendelt nyomozást.

A Kőszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta azt a nyomozást, amelyet csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított három kőszegi lakossal szemben, 2013. decemberében.



A megalapozott gyanú szerint a 18 éves N. Roland és két fiatalkorú társa 2013. december 1-jére virradó éjjel Kőszeg belvárosában virágcserepeket, padokat borított fel és tört össze, valamint a Fő téren lévő szökőkút kupoláját is megrongálta. A randalírozó fiataloknak mindez nem volt elég, még az egyik helyi sportegyesület épületén található feliratokat is leszabták.



A rendőrök az elkövetőket gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben csoportos garázdaság bűntett, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.



A hatóság a nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.