Pénzbüntetést és eltiltást kaphat a súlyos balesetet okozó sofőr
Egy Volkswagen vezetője előzésbe kezdett a 86-os főúton, de ütközött a szemből érkező VW-vel. A balesetben a vétlen járműben hárman megsérültek, ketten súlyosan.
A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki előzés közben összeütközött a szemből érkező autóval 2018. októberének végén a 86. számú főúton.
A vádirat szerint a vádlott személygépkocsival közlekedett Balogunyom irányába, amikor az előtte haladó gépkocsi előzésébe kezdett.
A vádlott a kedvező nappali látási viszonyok ellenére nem vette észre a szemből érkező járművet, amivel az előzés végrehajtása közben összeütközött.
A vétlen autós késedelem nélkül fékezett és jobbra kormányozta az autóját, azonban az ütközést nem tudta elkerülni, és mindkét jármű az úttest melletti területre vágódott.
A vétlen járművezető súlyos egészségromlással járó, hat hónapon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A balesetben az utasai is megsérültek, a jobb első utas könnyű, a bal hátsó utas pedig súlyos sérülést szenvedett.
A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.
Félfrontálisan ütközött két Volkswagen Balogunyom közelében - négyen megsérültek
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.