Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2017. június 28.

Halálos és súlyos sérüléses balesetet okozó ittas vezetők ellen emeltek vádat

Két ittas vezető ellen is vádat emelt a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség. Az egyik esetben halállal, a másik esetben súlyos sérüléssel végződött az ittas gépjárművezetés

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2016. augusztusának elején a 7359. számú közúton Vasvár közeli települések között ittasan nem tudott bevenni egy kanyart és halálos kimenetelű balesetet okozott.

A vádirat szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott enyhe fokú ittassága miatt túl nagy sebességgel hajtott be egy balra ívelő kanyarba, ezért a jármű letért az útpadkára, beütközött az árok falába, majd a levegőben többször megpördült a tengelye körül, és végül az út melletti szántón a bal oldalára dőlve állt meg.

 

 

A gépkocsiban négy utas is tartózkodott, akik közül az egyik sérülései következtében a helyszínen meghalt, míg három utastársa súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset eredményében közrehatott, hogy egyik utas sem használta a biztonsági övét.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

csipkerek

Súlyos sérülés Szilveszter éjszakáján

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas vezetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a 8. számú főúton Körmend közeli települések között 2016. Szilveszterén éjfélkor okozott ittassan súlyos sérüléshez vezető balesetet.

A vádirat szerint a vádlott már este az otthonában megkezdte az italozást, amit egy vendéglátóhelyen, majd egy ismerősénél folytatott. Nem sokkal éjfél előtt, enyhén ittas állapotban indult el személygépkocsijával, amelyben a sértett az anyósülésen utazott.

A vádlott ittassága miatt egyszer csak letért a főút több mint 7 méter széles egyenes úttestéről a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokba hajtott. A sértett a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés mellett pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására is indítványt tett.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.