Barion Pixel
2022. március 08.

12 év nemi erőszakért - Az utcán próbált megerőszakolni egy 16 éves lányt a többszörös visszaeső Szombathelyen

A 16 éves lányt a szombathelyi vasútállomáson nézte ki magának a többszörös visszaeső férfi és néhány utcával később elkapta a kezét, kerítéshez szorította és "szexuális cselekményt végzett" vele. A lány sikított, amire segítség érkezett. A férfi ma szexuális erőszak bűntette miatt állt bíró elé.

Frissítés: Törött lábbal vezették elő a Szombathelyi Törvényszékre V. Norbertet, akit többek között azzal vádoltak meg, hogy 2020. szeptemberében szexuális erőszakot követett el az utcán egy 16 éves, hazafelé tartó lányon. A férfi nagyon felháborodott azon, hogy a nemzetközi nőnapon tartott tárgyaláson a sajtó is megjelent és még azt is nyomatékosan megtiltotta, hogy a gipszéről fotó készüljön. Kérésének ezúttal eleget teszünk, hogy megtudja milyen az, amikor a nem nemet jelent. Őt ugyanis annyira nem zavarta a 16 éves lány tiltakozása...

Dr. Sipos Andrea tanácsa a vádlottat bűnösnek találta lopás és kábítószer birtoklás vétségében, valamint hamis vád és szexuális erőszak bűntettében.  A bíróság halmazati büntetésül 12 év szabadságvesztésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Véglegesen eltiltották bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását, ápolását, gyógykezelését végzi.

12 év fegyházbüntetés a szombathelyi utcán 16 éves lány ellen szexuális erőszakot elkövető férfinak

A büntetés letöltését fegyház fokozatban állapította meg a bírónő, feltételes szabadlábra helyezés lehetősőge nélkül, mivel a vádlott erőszakos többszörös visszaeső, korábban már elítélték szexuális erőszakért, hasonló ügyben.  Ezen kívül 679 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.

A szexuális erőszak bűntettében a bíróság nem fogadta el a vádlott tagadó vallomásait, amelyek nem egyeztek a két szemtanú elmondásával és a kamerafelvételeken látott cselekményekkel.

A vádlott többször hivatkozott élettársára, mint mentő tanúra, ő azonban a cselekmény napjának délutánján, órákkal a nemi erőszak előtt Budapestre utazott, miután összeveszett a férfival, aki idegen nőt fogdosott a vasútállomáson...

A sértett, az erőszakot elszenvedő lány az első vallomása után (amikor még a racionális énje nyilvánult meg) egyre jobban bezárkózott, magába fordult, amit a vádlott megpróbált kihasználni és ellene fordítani.

A jogait a sajtóval szemben ingerülten hangoztató férfi a jogi ismereteinek megszerzésekor átugrotta a hamis vádról szóló részt, így elfogásakor bátran a testvére adatait diktálta be a rendőröknek.

Dr. Sipos Andrea ítéletet hirdet a Szombathelyi Törvényszéken

A kamerafelvételek jól mutatták, hogyan figyelt fel a sértettre, hogyan kerülgette, követte a lányt a pályaudvar épületében és az utcán. Az utcai cselekményeket a kutyát sétáltató és a lány segítségére siető szemtanú is megerősítette.

A vádlott többször vitatta a sértetti előadást és abba próbált kapaszkodni, hogy lehet-e szexuális erőszakról beszélni akkor, ha nem történt behatolás? A szakirodalom szerint azonban elégséges a nemi szervek érintkezése, ez már befejezetté teszi a bűncselekményt.

V. Norbert a sértett lány magába fordulását, traumatizált állapotát úgy értékelte, hogy a lány hazudik. Ezt azonban a szakértők is elvetették. A lány az események után pszichiátriára került. A vádlott személyiségzavarát enyhítő körülménynek vette a bíróság.

A vádlott védője a szexuális erőszak bűntettében felmentést kért,  a 18 éven aluli személlyel kapcsolatban foglalkozástól eltiltás mellőzéséért folyamodott, illetve az egész ítélet enyhítését kérte, mivel védence a többi vádban bűnösnek vallotta magát.

-Bírónő, annyit kérek, enyhítsenek! Ne tiltsanak el az egy éves kislányomtól! - mondta sírós hangon a vádlott.

Az ügyészség a letartóztatás fenntartására tett indítványt a másodfokú eljárás lefolytatásáig, míg az ügyvéd a szabadlábon védekezés lehetőségét kérte. A bíró fenntartotta a letartóztatást.

 

A Szombathelyi Törvényszék közleménye

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt, halmazati büntetésül 12 év fegyházra ítélte az erőszakos többszörös visszaeső vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Kötelezte továbbá 679.635 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A szexuális erőszak bűntettének tényállása szerint a vádlott és élettársa, valamint utóbbi kiskorú gyermeke 2020. szeptember 13-án – miután az albérletükből a tulajdonos aznap elküldte őket – először Sárvárra, majd Szombathelyre utaztak vonattal. Az élettárs Szombathelyen közölte a vádlottal, hogy megszakítja vele a kapcsolatot, ezért gyermekével Budapestre utazott, a vádlott pedig Szombathelyen maradt, amikor 21 óra körül felfigyelt a vasútállomáson egyedül tartózkodó, 16. életévét betöltött sértettre, akit követni kezdett.

A sértett először bement a vasútállomás épületébe, majd a vasúti sínekhez, végül a vasútállomás előtti taxiállomásra, amelynek során őt a vádlott folyamatosan követte, amelyet a sértett is érzékelt. A sértett a vasútállomás előtti taxiállomáson tartózkodott, amikor édesapja felhívta és számonkérte, miért nincs még otthon, ezért a sértett 21:30 körül gyalogosan elindult haza.

A sértett a vasútállomás épületétől a Semmelweis utca irányába indult menetiránya szerint az út jobb oldalán lévő járdán, amelynek során őt a vádlott az út bal oldali járdáján kissé lemaradva folyamatosan követte. Amikor a sértett a Semmelweis utcához ért, átment az úttest menetiránya szerinti bal oldali járdájára, majd onnan ismét visszament a jobb oldali járdára, miközben a vádlott folyamatosan a bal oldali járdán haladt, azonban a Semmelweis utca-Söptei utca kereszteződéséhez érve a vádlott is átment a jobb oldali járdára és folyamatosan egyre közelebb került a sértetthez, aki ekkor megkérdezte tőle, miért követi, mire a vádlott azt válaszolta, hogy nem követi.

A kereszteződést elhagyva a sértett elindult a bal oldali járda irányába, azonban az úttest közepén visszafordult és a jobb oldali járdán haladt tovább, ennek során a vádlott őt végig követte. Amikor a sértett a Semmelweis utca egyik háza elé ért, őt a vádlott annyira megközelítette, hogy az ekkor hátra forduló sértett bal kezét megragadta, a sértettet a ház kapujának szorította és befogta a száját, miközben rászólt, hogy ne kiabáljon.

Ezután a sértett kezét folyamatosan fogva őt tovább húzta és a következő kapualjnak is nekinyomta, majd az ellenkező sértettet a Semmelweis utcából a Bocskai István körútra rángatta, ahol ismét nekilökte egy kerítésnek. Így jutottak el a Bocskai István körút-Koncz János utca kereszteződéséhez, ahol a vádlott testével nekinyomta a sértettet a Koncz János utca egyik házának kapuoszlopához és egyik kezével befogta a – szorításából menekülni nem tudó, ezért ekkor már segítségért kiáltozó – sértett száját, másik kezével felhúzta a sértett szoknyáját, és lehúzta alsóneműjét a combjára.

Ezt követően a vádlott a sértettet a kezénél fogva arccal a kapuoszlop felé fordította és miután a saját nadrágját is letolta, nemi szervét az oszlopnak odaszorított sértett lemeztelenített altestéhez nyomta azért, hogy vele közösüljön. A vádlott cselekményét ekkor zavarta meg a Semmelweis utcában történteket és a sértett segélykiáltásait észlelő, ezért a helyszínre futva érkező férfi, aki a vádlottat cselekménye abbahagyására szólította fel, mire a vádlott – azt állítva, hogy a sértettet ismeri – a nadrágját felhúzta és a helyszínről elmenekült.

A vádlott bűnösségét a fentieken túl a bíróság más időpontban elkövetett cselekményei miatt 1 rendbeli lopás vétségében, 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétségében és 1 rendbeli hamis vád bűntettében mondta ki.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a szexuális erőszak bűntettében felmentésért, illetve enyhítésért, továbbá a foglalkozástól eltiltás mellőzése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, amelyet tudomásul vettek.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Korábban írtuk: A Szombathelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki azért követte a kiskorú sértettet Szombathelyen, 2020. szeptemberének egyik estéjén, hogy erőszakkal szexuális cselekményt végezzen vele.

A vádirat szerint a vádlott felfigyelt a vasútállomáson egyedül tartózkodó kiskorú sértettre, aki éppen hazaindult. A vádlott kissé lemaradva követte a 16 éves lányt, akihez folyamatosan egyre közelebb került, majd amikor a sértett megkérdezte tőle, hogy miért követi, akkor letagadta, hogy követte.

A sértett tovább indult, a vádlott pedig folytatta a követését, majd egy alkalommal annyira megközelítette a sértettet, hogy megragadta a kezét, nekiszorította az egyik háznak, befogta a száját és rászólt, hogy ne kiabáljon. A sértett ellenállt, segítségért kiabált, miközben a vádlott tovább ráncigálta őt, majd szexuális cselekményt végzett vele.

A sértett kiabálására felfigyelt egy férfi, aki a helyszínre futott, és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a cselekményét, amire a vádlott elmenekült a helyszínről.

A Szombathelyi Járási Ügyészség fegyházbüntetés kiszabása mellett arra is indítványt tett, hogy a járásbíróság végleges hatállyal tiltsa el a vádlottat bármilyen olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18.
életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.