Barion Pixel
Frissítve: 2013. június 08.

Újabb történelmi árvíz

Rekordokat dönt a Duna vízállása az országban, a Szigetközben aki teheti a gáton van,Komáromnál eddig nem látott magasságokba csapott a folyó.

Mecsérre várják a tetőzést 17:00

Délben 522 centiméter volt, jelenleg 525 centiméter a vízállás Mecsérnél, a tetőzést 540-re várják. Négy kilométeren keresztül kell tartani a védelmet, az új falat bordás támasztékokkal erősítik, a homokzsákok közé pedig sódert szórnak, a munkához várják az önkénteseket.


Gátszakadás Tahitótfaluban

Átszakadt az ideiglenes gát Tahitótfaluban amit az állandó gát elé húztak fel, eddig 50 ház áll vízben. Ha a másik gát is átszakad az egész falu elúszik. A faluban aki teheti a védekezésen dolgozik, szervezetlenségre panaszkodnak, vagy homokzsák nincs, vagy homok.(nyugat.hu)
Fotó:index.hu

Tahitótfalu a levegőből
 

Stagnál a vízszint a Szigetközben 16:00

Győrújfalu megtelt önkéntesekkel, emberből és élelmiszerből is van elég, a gáton körülbelül 800 ember van. Pinyéden buzgárok törtek fel, 50-60 ember védekezik ellenük sikeresen. Gönyün éjfél óta, Bácsán reggel 6 óra óta stagnál a vízállás. Mecsérnél nagyon lassan de emelkedik a Mosoni -Duna.(kisalfold.hu)

Mérések reggel 6:00

Rajkánál, Dunakilitin, Dunaremetén már apad a Duna, néhol a hajnali mérésekhez képest 20cm-t süllyedt. Bácsánál éjféltől reggel hatig 4 centit még nőtt a víz magassága, Győrben a Rába este nyolctól reggel hatig 10 centit emelkedett. A Mosoni-Duna Dunaszegnél óránként 1-2 centit nő, Kunszigetnél lassabb az emelkedés huszonhat óra alatt 6 centi, Mecséren pedig még lassabb az elmúlt huszonnégy órában 2-4 centi.

Éjjeli vízállások

Az esti órákban nem emelkedett tovább a vízszint Nagybajcsnál, este tizenegykor 905 centit mértek, a tetőzést majd 910-re várják. Az éjszakai mérésekkor Komáromnál 830, Esztergomnál 776, Nagymarosnál 700 centiméter volt a Duna. Tizenegy órakor Nagymaroson egy védvonal átszakadt és elöntött két kertet. Biztonsági okokból pedig lezárták a győri körtöltöltést.
 

Ki kellett telepíteni Győrújfalut 21:00

A kormány elrendelte Győrújfalu kitelepítését, az ott élők higgadtan fogadták a hírt és fegyelmezetten távoztak. "A gát egyelőre stabil, de a víz nyomása olyan nagy, hogy biztonsági okokból úgy döntöttünk, elrendeljük Győrújfalu kiürítését" – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. (kisalfold.hu)
 



A lakosság egy része rokonoknál barátoknál húzódott meg, a többi embernek pedig Győrújbaráton biztosítottak szállást. Győr városa nincs veszélyben, rendkívüli esemény nem történt. (kisalfold.hu)


A falu evakuálásáról a gáton tevékenykedők telefonon kaptak értesítést. Aki tudott saját gépkocsijával távozott, a többi falusit pedig autóbuszokkal vitték biztonságosabb helyre. (nyugat.hu)

Kitelepítés

A győrújfalui töltésnél búvárokat, katonákat, tűzoltókat helikoptereket vettek be a hatékonyság érdekében. (nyugat.hu

 

Helikopterek dobják le a homokzsákokat

Helikopterből dobták le a homokzsákokta, hogy minél gyorsabban menjen a munka.
 


 

Fokozott figyelem Győrújfalun 17:50

Mecséren és Dunaszentpálon tartható a helyzet, elkészültek a védművek, viszont Győrújfalun elkél a szakmai segítség. A védelmi bizottság emberei is a töltésnél vannak, hogy minél több szaktudással dönthessék el a gát melyik részét kell éppen erősíteni. Ha a győrújfalui gát átszakad, a víz Véneket és Kisbajcsot is veszélyezteti.

Győrújfalu homozsák tenger
 

Vízállások péntek délután

Nagybajcsnál a várt 900 centimétert délután négy órakor elkerülte a víz, most 902 centiméternél tart Duna. Komáromnál vasárnapra várják a tetőzést itt 4 órakor 818 centit mértek, a rekord 802 volt eddig. Esztergomnál már csak 10 centi hiányzik a rekordhoz, most 761cm-nél tartanak. Csaknem 760 kilométernyi töltésen hadakoznak az áradással, ebből 191 kilométeren rendkívüli a készültség.(kisalfold.hu) Foto:MTI/kisalfold.hu

Védekezés Esztergomban 

Kritikus települések

"Védművet, gátat fel nem adnak, védvonalat más település védelme érdekében nem vágnak át"-jelentette ki a Győr-Moson Sopron megyei Kormányhivatal pénteki közleményében.( kisalfold.hu)


Győrújfalunál csütörtökön este megrogyott a gát, viszont reggelre sikerült helyre hozni, a fal magassága elérte az elegendő szintet, viszont elővigyázatosságból tovább magasítják. A zsákokat védő fólia több helyen feljött, ezt búvárokkal állítják helyre. A polgármester Nagy Imre Attila szerint jobban állnak mint csütörtökön. Fotó:kisalfold.hu

Búvárok Győrújfalunál

Győrzámolyon háromezren laknak, ebből körülbelül hatszázan segítenek a védekezésben, töltik a zsákot, vagy viszik az élelmet gáton dolgozóknak. A falu vezetője Horváth Gábor arra kérte az embereket tartsanak ki szombat délig, ma éjjel is csak az aludjon aki nagyon álmos.

Búvár és önkéntesek


Győrladamér már végzett a szükséges védekezési munkálatokkal, jelenleg a szomszédos, Győrzámoly, Győrújfalu településeken segédkeznek.

Nagymaroson a gát mögött nyolc-tíz méterrel újabb védvonalat emelnek, a fokozott intézkedésre a rekordmennyiségű víz miatt van szükség. A nagymarosi gáton körülbelül 350-en dolgoznak, minimum 60 tűzoltó, a bükki mentőcsapatból 60-an, várnak még 50 embert a rendőrtiszti főiskoláról is, estére akár 800-an is lehetnek a védvonalon. Fotó:MTI/kisalfold.hu

Nagymaros

Péntek délutánig történt
A Duna bármelyik percben tetőzhet, számos település és több ezer ember van veszélyben. A Szigetközben aki tud mozdulni az a gátakon van, Komáromnál rekordot döntött a folyó, Esztergom közelében három település már tegnap óta nem megközelíthető.

Az országban összesen kilenc veszélyeztetett szakasz van, ezek közül ma a Mosoni Dunát és a komáromi szakaszt éri el a tetőzés. (nyugat.hu)
Hazánkban 687 km-nyi gáton védekeznek az emberek a víz ellen, ezeken a szakaszokon a tömegközlekedés nehézkes és több közút félig, illetve teljesen le van zárva. Az árvíz miatt csütörtök délután óta közúton nem lehet megközelíteni az Esztergom térségében található Pilismarót, Kisoroszi és Dömös településeket. (nyugat.hu és Magyar Közút)

Az áradáshoz kétszázötven elítéltet rendeltek ki segíteni, börtönőri felügyelet mellett. Az elítéltek négy helyről érkeztek dolgozni, a Váci Fegyház és Börtönből, a Márianosztrai Fegyház és Börtönből, a Tökölről, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetéből, valamint az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből (kisalfold.hu


Fejér megyében az árterület 7 településéről 120 ember ki kellett telepíteni. Háromszáz ember van a gátaknál, kétszáz köbméter homokot használtak fel a 12500 darab homokzsákhoz. (feol.hu)

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.