Tűzoltók a Mikulásgyárban - hasznos tűzmegelőzési tanácsokat rejtő édességekkel érkeztek
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén is felkereste a Mikulásgyárat, hogy megkérje a nagyszakállút arra: támogassa a tűzmegelőzés ügyét a gyerekeknél is. Az édességek papírja hasznos tűzmegelőzési tanácsokat rejt.
A Magyar Vöröskereszt immár tizenhetedik alkalommal települt ki adománygyűjtő-sátrával a fővárosi helyszínre, a katasztrófavédelem pedig a kezdetektől támogatja a jótékonysági akciót.
Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt fővárosi igazgatója és a Mikulás kedvesen fogadta a tűzoltókat és Fülep Zoltán tű. ezredes megbízott országos tűzoltósági főfelügyelőt hétfőn az 56-osok terén működő Mikulásgyárban.
Országszerte naponta mintegy kétezer hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltó teljesít szolgálatot, ezért éppen ennyi csokoládét vittek a tizennegyedik kerületi tűzoltóság tűzoltói, valamint öt kilogramm cukorkát.
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén is folytatta azt a hagyományát, amely szerint édességgel és fontos üzenetekkel támogatja a tűzvédelem ügyét, a csomagolás belsejében ugyanis hasznos üzeneteket találnak a gyerekek.
Ezeket az intelmeket, tanácsokat azok a gyerekek olvashatják, akik részt vesznek a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének programjain, elsősegélyképzésein, illetve az édességek népszerűek a véradásokon és a különböző gyakorlatokon is.
A budapesti igazgató elmondta, hogy a vöröskereszt mind a tizenhét kerületi központjába jut az adományból.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.