Szerző: 112Press 2020. december 29.

Totálkárosra tört Renault kisbusz mellé csapódott Nissan - súlyos baleset a 8-s főúton

Rövid időn belül három közlekedési baleset történt a 8-as főúton, Kám közelében. Két járművet daru emelt vissza az úttestre.

Jánosháza felől Vasvár irányába tartott egy Renault kisbusz kedden reggel a 8-as főúton.

Egy domb tetején a jármű megcsúszott a jeges úttesten, majd a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról kidöntött egy nagy jelzőtáblát, majd a tetején átfordulva egy betonáteresznél, fák mellett állt meg.

k_4a

Egy ember beszorult a járműbe. A másik férfi kiszállt az autóból, azonban ekkor egy Nissan csapódott a jármű mellé.

k_2a

A személyautót a korábban kidöntött tábla oszlopai óvták meg attól, hogy rázuhanjon a kisbuszra.

k_7a

Valamivel később egy másik irányba közlekedő kisbusz körülbelül százötven méterrel arrébb megcsúszott és árokfalnak ütközött. Az utóbbi két járműben senki nem sérült meg.

k_8a

A Nissan vezetőjétől megtudtuk, hogy normális útviszonyok voltak és plusz 5 fok volt a hőmérséklet.

k_5a

A domb tetején azonban egy szakasz lejegesedett és a járműve megcsúszott, majd irányíthatatlanul sodródott.

k_1a

A férfi azt is hozzátette, hogy amikor sikerült kimásznia az oldalára dőlt autóból, akkor több jármű is elhajtott mellette megállás és lassítás nélkül.

k__02a

Ekkor még az ő munkatársa is a roncsban ült, illetve a kisbuszban is bent volt egy ember.

k__12a

A műszaki mentés ideje alatt egy rövid ideig teljes útlezárás volt érvényben a 8-as számú főúton, addig pedig rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom.

k__03a

Totálkárosra tört Renault kisbusz mellé csapódott Nissan - súlyos baleset a 8-s főúton



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.