Szerző: 112Press 2019. október 24.

Több kilométeres kocsisort lezárt sávban előző Mercedes az M1-es autópályán - gyorsított videó a dugóról

Olvasóink véleményére vagyunk kíváncsiak, mennyire volt vagány a Mercedes vezetője, amikor a teljesen beállt sztrádán a forgalom elől lezárt sávban tett meg több kilométert a járművével az álló autók és kamionok mellett?

Útépítés, sávelhúzás és ráfutásos balesetek miatt alakult ki több kilométeres torlódás az M1-es autópályán, mindkét irányban pénteken délután Tata és Budaörs között. A járművek vagy álltak, vagy araszoltak.
 
 
A Budapest felé vezető oldal leállósávján haladva mi is eljátszottunk a gondolattal, hogy a forgalom elől elzárt két sávon milyen jól lehetne haladni, de tett nem követte az elgondolást. Nem úgy, mint egy cseh rendszámú, sötétített üveges Mercedes esetében, amelynek sofőrje nem látott kivetnivalót a lezárt sávok használatában és amíg a kocsisor mindkét irányban állt, addig ő laza  tempóban elhajtott a sor mellett.
 
Több kilométeres kocsisort előzött meg így a cseh rendszámú Mercedes vezetője
 
Már a tükörből is láttuk, hogy a távolból érkezik valamilyen jármű, ez alapján a sofőr több kilométernyi kocsisort tudott hirtelen maga mögött és csak akkor ment vissza a dugóba, amikor dolgozó munkásokhoz és munkagépekhez ért. A Mercedest azonnal visszaengedték a sorba. (Gyorsított videónkban 5:41-nél látszik, amint elhúz mellettünk az autó.)
 
Úton folyó munkálatok az M1-es autópályán
 
Elsősorban arra lennénk kíváncsiak, hogy olvasóink szerint milyen indok lenne elfogadható erre a tettre? Indult a repülője? Szült a felesége? Pisilnie kellett? "Fontos ember"? Vagy egyszerűen nem szeret várakozni és fizikailag semmi nem akadályozta meg abban, hogy használja a belső sávot? A kilométeres sor kikerülőjének példáját mások nem követték, pedig szinte biztos, hogy sokan voltak még olyanok, akik időre mentek valahová. (Többek között mi is, de korábbi rossz tapasztalataink alapján másfél órával korábban indultunk Szombathelyről és pont ennyi késést sikerült összehoznunk.)
 
m_13
 
A videót olvasónk kérésére készítettük, aki a dugók és torlódások kialakulását kutatja. Érdekesség, hogy a mi oldalunkon, a Budapest felé vezető oldalon egyetlen balesettel sem találkoztunk. A tízszeres gyorsítású videóban 4:30-nál látszik egy nagyobb baleset a szemközti oldalon, ott legalább négy jármű rongálódott meg.
 
Baleset miatt zárták le az elhúzott sávot, Budapest felé egy sávon haladhatott a forgalom
 
Ott sávelhúzás miatt 2+1 sáv haladt és valószínűleg valaki összeakadt a szemből érkezővel, vagy ráfutással sikerült átlökni egy járművet a szemből érkező elé és többen is beléjük csúsztak. Emiatt a rendőröknek azokat a járműveket is ki kellett "pörgetniük", amelyek a sávelhúzás miatt szembe hajtottak az eredeti menetiránnyal, majd a baleset miatt feltorlódtak.
 
m_10

Pozitívum, hogy a cipzár-elvet sokan alkalmazták a "beragadtak" előnyére. Azaz a védett útvonalon haladók beengedtek maguk elé egyet-egyet a felhajtókról érkezők közül.

A cipzár-elv - a védett úton haladók beengednek egy-egy járművet maguk elé, így mindkét sor haladhat

A sávelhúzás miatt a gyorsítósávokat sem lehetett használni, így aki pl. benzinkútról hajtott ki, arra Állj, elsőbbségadás kötelező! tábla vonatkozott a sztráda előtt, majd azonnal be kellett sorolnia az autópálya forgalmába.

Dugó az M1-es autópályán

A véleményeket Facebook oldalunkon várjuk:
 

 

Több kilométeres kocsisort lezárt sávban előző Mercedes az M1-es autópályán - gyorsított videó a dugóról




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.