Szerző: ORFK 2019. október 22.

Minden negyedik teherjámű és busz megbukott a TISPOL ellenőrzésen

A rendőrök az egyhetes akció során 3097 nehéz tehergépkocsit és 465 autóbuszt ellenőriztek és 885 alkalommal állapítottak meg jogsértést. A Tispol Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását vizsgálták.

Azonnali közlekedési korlátozást 10 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a jármű-kategóriában vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 75 alkalommal, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 170 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 85 alkalommal kellett intézkedni.

Fotó: Zala MRFK

A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során 8 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 96 alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 221 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Fotó: Zala MRFK

Az autóbuszok ellenőrzése során 28 jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt. A vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 10 esetben, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 5 alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 6 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Fotó: Zala MRFK

A rendőrök 2019. október 14. és október 20. között az ellenőrzött járművek esetében 885 alkalommal állapítottak meg jogsértést.

Fotó: Zala MRFK

A Vas megyei eredmények

A TISPOL Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján a „Truck&Bus” közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtása 2019. október 14. és 2019. október 20. között a tehergépjárművek és az autóbuszok ellenőrzésére terjedt ki, amelynek keretében – az országos program részeként – a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölt állománya is ellenőrzéseket hajtott végre a megye egész területén.

Az európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását vizsgálták munkatársaink.

A rendőrök az ellenőrzött kilencvennyolc jármű esetében összesen tizennégy jogsértést állapítottak meg. A vezetési és pihenőidő megszegésével kapcsolatos jogsértések miatt öt alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos szabályszegések miatt négy alkalommal kellett intézkedni. A tehergépjárművek ellenőrzése során négy alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet.

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.