Barion Pixel
Frissítve: 2013. július 24.

Tiltakozás a lezárás miatt Kőszegfalvánál - fénysorompó helyett kitiltott autók

A három halálos áldozatot követelő baleset után a kőszegfalviak fénysorompót szerettek volna, a hatóság viszont inkább lezárta az átjárót.

 Elkeseredett kőszegfalviak álltak az úton keresztben álló rendőrautók mögött és tehetetlenül nézték, ahogy a munkások feltörték az aszfaltot, majd a vezetősínt is kiemelték a helyéről. A helyiek úgy tudják, ideiglenesen zárják le az autók elől az átjárót, valójában azonban kicsi az esélye, hogy itt újra indul a forgalom.

Egy évvel ezelőtt egy munkásokat szállító kisbusz hajtott a sínekre, az érkező személyvonat elé. Ahogy arról beszámoltunk, a balesetnek három halottja és több súlyos sérültje volt. A tárgyaláson a sofőr elismerte, hogy hibázott. Azonban a szakértők azt is megállapították, hogy az átkelő nem felel meg a közlekedésbiztonsági előírásoknak, az alsóbbrendű utat keresztező sínpár túl közel fut a 87-es főúthoz.

A 10 méternél hosszabb járművek behajtását tábla tiltja meg, a kőszegfalviak pedig abban bíztak, hogy a halálos baleset után fénysorompót kap az átjáró. Az év elején már felröppent a hír, hogy biztonsági berendezés helyett felszámolják itt az autóforgalmat, de ezt senki nem akarta elhinni. Főleg azután, hogy a januári hófúvásban ez volt az egyetlen út, amin meg lehetett közelíteni a falut.

Még a pesszimisták is azt gondolták, hogy ezt a drasztikus döntést megelőzi majd valamilyen egyeztetés. Nem így történt. A múlt hét végén betontömbökkel zárták le az utat. Ezt egyébként hétfőre virradóra festékszóróval összefirkálták ismeretlenek. "Sorompót, nem útlezárást!", "Magyar stílus!", "Köszi, nem kell betontuskó!" - többek között ezt hirdetik a rikító feliratok.

Hétfőn reggel a GYSEV munkásai megkezdték az átjáró átépítését. Feltörték az aszfaltot és előkészítették a fém "labirintust", ami csak a gyalogosoknak, kerékpárosoknak és a kerekesszékeseknek teszi lehetővé az átkelést, az autóknak már nem.

A változás kb. másfél kilométeres kerülőre kényszeríti a Szombathelyre indulókat és a helyiek szerint rászabadítja a forgalmat a lakóövezetre, ahol ráadásul a lakók is fizettek azért, hogy leaszfaltozzák az utat.

Videónkban egy gazda arra is felhívja a figyelmet, hogy az általa művelt területre egyetlen behajtó van, az éppen a Kőszegfalva és a vasúti átjáró között. Eddig a 87-es főúton közlekedtek soktonnás munkagépeikkel, a falun azonban elvileg nem hajthat át a 3 tonnás korlátozás és a szűk utcák miatt. Elvileg. Más választása ugyanis jelenleg nincs.

A kőszegfalviak tehetetlen mérgükben jobb híján a GYSEV keményen dolgozó munkásain köszörülték a nyelvüket, bár ők tehetnek a legkevesebbet a most kialakult helyzetért. Sokan érzik, hogy már elkésett minden tiltakozás.

"„Nem akartunk mi high-tech fénysorompót, elég lett volna a használt is. De ami most történik, az a magyar viszonyokat tükrözi. Valaki a fejébe vesz valamit és nem érdekli annak a hatása. Nemrégiben kivágták a fákat az út mellett, felszámolták a buszmegálló épületét, most pedig az utat is lezárják. A másik vasúti átjáró még veszélyesebb, mint ez, ott beláthatatlan egy részről a vasúti pálya. Itt meg több száz méterre lehetett látni, ha jön a vonat”" - kesergett egy helyi férfi.

A GYSEV közleménye
Kérdésünkre válaszolva Rázó László, a GYSEV szóvivője az alábbi közleményt juttatta el a nyugat.hu-hoz:
"„ A Nemzeti Közlekedési Hatóság végzése alapján a GYSEV Zrt. április 22-én, hétfőn reggel 8 órakor megkezdte a Vasút utcai vasúti átjáró átalakítását Kőszegfalvánál. A munkálatok elvégzése után az átjárót gépjárművek már nem használhatják. Az átjáróban a továbbiakban kizárólag gyalogos és kerékpárforgalom lehetséges.”" "„ A vasúti átjáróban az elmúlt években több baleset is történt. Ezek közül a legsúlyosabb tavaly áprilisban volt: akkor egy furgon a stoptábla jelzése ellenére megállás nélkül behajtott az átjáróba és összeütközött a Kőszeg és Szombathely között közlekedő személyvonattal. A baleset következtében a kisbusz három utasa életét veszítette.”"
Tiltakozás a vasúti átjárónál a lezárás miatt Kőszegfalvánál
Áthaladó szerelvény
"„ A baleset körülményeinek vizsgálata során a Nemzeti Közlekedési Hatóság felülvizsgálta a vasúti átjáró és a hozzá csatlakozó közút forgalomszabályozását. A hatóság ezek alapján hozta meg a másodfokú végzést a vasúti átjáró átalakításáról.”"

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.