Barion Pixel
2016. február 07.

Videó: Rendőrök elől menekült, balesetet szenvedett a Suzukival - gyanús anyag egy zokniban Szombathelyen

Járőrök elől kezdett menekülni egy Suzuki vasárnapra virradóra Szombathelyen. A fiatal sofőr egy filmekben jól működő trükkel akarta lerázni a rendőröket, de táblát döntött, majd egy házfalat súrolva parkolóba csapódott. A kocsiban négyen utaztak és előkerült egy "cuccal" tömött zokni, amiről persze senki nem tudott.

Kifejezetten jól szórakoztak a fiatalok a meghallgatásukon, miután a 27 éves sofőrt bilincsben elvitték a rendőrök egy közlekedési baleset után. Az utasként kocsiban ülő két fiú és egy lány láthatóan nem fogta fel, hogy mibe keveredtek.

Az utasok jókat derültek a meghallgatásuk alatt

Az előzményeket pontosan nem ismerjük, de információink szerint járőrök próbálták megállítani a szombathelyi 11-es Huszár úton a Suzukit vasárnapra virradóra, mire a sofőr beletaposott a gázba. A Neumann iskola előtti körforgalomnál a sofőr fejében zseniálisnak tűnő terv fogant:először jobbra, majd balra rántotta a kormányt, hogy így lerázza a zsarukat. Ami az x-boxos játékokon és a filmeken működik, az a Suzukival nem jött össze. Az autót megdobta a padka, majd irányíthatatlanul felugratott a járdára, kidöntött egy jelzőtáblát, és a jobb oldalával egy házfalat súrolva becsapódott egy parkolóba, néhány centivel elkerülve egy ott parkoló járművet.

Nem jött össze a lerázó manőver

A sofőrnek még volt annyi lélekjelenléte, hogy megpróbálta rábeszélni utastársát arra, hogy cseréljenek helyet, de ennek nem csak az volt az akadálya, hogy józan fej híján a cseresofőr is rosszul járt volna, hanem az is, hogy a járőrök ekkor már nem túl barátságos arccal álltak az autó mellett. A Suzukiban ülők használták biztonsági öveiket, egyikőjük sem sérült meg.

Töltött zokni, mint egyes számú bűnjel

Úgy tudjuk, a sofőr semmit nem mondott a rendőröknek, konokul hallgatott, az anyósülés alól előkerült tömött zokni pedig nem fokozta a hangulatát. A későbbiekben ez a zokni 1-es bűnjelazonosítót kapott, majd bűnjelzacskóban elszállították a rendőrök. Bár azt nem tudjuk, hogy pontosan mvel volt megtömve, de nagy valószínűség szerint dizájnerdrogot, ún. herbált, vagy biofüvet rejtett.

Bűnjel

Az egyik egyensúlyproblémákkal küzdő utas elmondta, hogy ő semmire nem emlékszik. Legalábbis a  "Mentünk, aztán hű, mi a geci? És már itt voltunk" mondatból erre következtettünk. A másik utas elmondása alapján a tetőn támasztotta ki a kezét, amikor látta, hogy ütközni fognak. A járőrautó megkülönböztető jelzéseire nem emlékeztek. Az egyik fiatalembertől megtudtuk, hogy az autó a sofőr barátnőjének édesapjáé. "Lehet, nem fog örülni, ha ezt megtudja" - morfondírozott a srác. aztán elnevette magát. - "Bocs, bocs, tudom, nem vicces."

Nem sokkal később eszébe jutott valami és odaszólt a közelben álló rendőrnek: "Művész úr! Lehet egy privát kérdésem?"

Az utasok végül elsétáltak, az autót lefoglalta a rendőrség, a sofőrt pedig vérvételre előállították.

Gyanús anyagot találtak a balesetet szenvedett Suzukiban - járőr elől próbált eliszkolni a fiatal sofőr



 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.