Súlyos fokban ittasan sérüléses balesetet okozó nő ellen emeltek vádat
Pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyészség az ittas sofőrrel szemben, akinek az autója egy ütközést követően a tetejére borult a szombathelyi Dolgozók útján.
A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint 2023 júliusában, Szombathelyen súlyos fokban ittasan vezette személygépkocsiját, amelyben utast is szállított.
A vádlott – ittassága miatt – elveszítette uralmát a jármű felett, ezért egy parkoló autó hátuljának ütközött, majd felborult. A balesetben mind a sofőr, mind utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek el.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit, mert járművet az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, továbbá járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni.
A járási ügyészség pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Felborult a parkoló Toyotának ütköző Dacia Szombathelyen - felhőszakadásban zajlott a mentés
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.