Barion Pixel
2014. június 13.

Sorompótörő kamionost buktattunk le

Balogunyomnál vettük észre. Telefonáltunk, fotóztunk, a rendőrök pedig elkapták a lengyel sofőrt.






A kamion egy pillanatra megállt, a szemből érkező Vasi Volán busz vezetője is hevesen villogtatott neki, de a sofőr aztán gázt adott és elhajtott. Tárcsáztuk a segélyhívót és elmondtuk, mit láttunk, valamint azt, hogy a kamion Szombathely felé tart, illetve bediktáltuk a hátul szürke ponyván látható, a kinagyított fotóról leolvasott feliratot is.



A bejelentés nem volt eredménytelen, Szombathely határában a rendőrök megállították a lengyel kamiont, aminek vezetője nem akarta érteni, mi a gond és ragaszkodott hozzá, hogy ő nem csinált semmit, a fénysorompó szabad jelzésén hajtott át. A fényképeket látva azonban inkább a hallgatást választotta, majd nem sokkal később elismerte a sorompó letörését.



Úgy tudjuk, egy másik, szemből érkező járművezető is tett bejelentést az esetről. Ő egy piros ponyvás, külföldi rendszámú kamiont említett. A rendőrök még időben kapcsolták le a járművet, nem sokkal később már elvegyülhetett volna a 86-87-es utak közös forgatagában.

A kamionsofőr 300 ezer forintos büntetés leszurkolása után folytathatta útját. Nem túl szerencsés, hogy a kamionsofőr ugyanolyan büntetést kapott, mint ha megállt és bejelentette volna a sorompó letörését. A saját szemszögéből nézve megúszhatta volna a büntetést, ha a rendőrök pár perccel később mozdulnak rá a sorompótörésre. Mivel ebben az átjáróban még nincs kamera, így fotó és értékelhető ponyvasérülés nélkül nehéz, vagy lehetetlen lett volna bizonyítani a rongálást.



Véleményünk szerint a vétkes által az eset után azonnal bejelentett és elismert rongálást sokkal enyhébben kellene szankcionálni.

Felmerülhet az Olvasóban a kérdés, miért "szúrtunk ki" a kamionsofőrrel, amikor ő nem bántott minket? Tudni kell, hogy a fénysorompó első piros felvillanásától számítva kb. 15 másodperccel ér a félsorompó olyan szögbe, amit már a kamion vezetőfülkéje, vagy ponyvája letörhet. Kérjük Olvasóinkat, mérjék le ezt a 15 másodpercet. Ennyi ideig nem vette észre a sofőr a piros jelzést, illetve annak tudatában, de a még álló sorompót látva hajtott a sínekre.

Archív felvétel, Répcelakról

Azt külön nem kell ecsetelnünk, milyen következménye lehet, ha egy kamion és egy átrobogó személyvonat találkozik az átkelőben. A sofőr nem tudhatta, mennyire rongálta meg a jelzőberendezést, amivel így az utána érkezők biztonságát veszélyeztette. Mint megtudtuk, a gyengített sorompó érzékelői a törést követően azonnal jelzést küldtek az irányítóközpontba, ami szintén azonnal figyelmeztette az érkező szerelvény vezetőjét, így a vonat minimális sebességgel haladt át a sérült sorompós átkelőn.

Baleset a helyszínelés közben

A baleseti helyszínelő éppen a letört sorompórudat fotózta, amikor pár méterrel arrébb hangos csattanás jelezte, hogy baleset történt.



Mint kiderült, a felmart út miatt fékezett egy kamion, illetve a mögötte haladó személyautó, a síneken áthajtó Peugeot vezetője viszont ezt későn észlelte és nekihajtott a leghátsó autónak. A balesetben senki nem sérült meg, a Peugeot vezetője helyszíni bírsággal megúszta az esetet.

A Büntető Törvénykönyv vonatkozó paragrafusa

184. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés

  • a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
  • b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
  • c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
  • d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget okoz.



(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.