Barion Pixel
2017. január 19.

Kisbusz elé pördült egy Suzuki Sitke közelében

Súlyosan megsérült a sofőrje annak a Suzuki gépkocsinak, ami Sárvár felé tartva egy balra ívelő kanyar után megcsúszott és ütközött a szemből érkező, Celldömölk felé tartó Opel Vivaro-val.

Az ütközés után a Suzuki közel húsz métert pörgött visszafelé, abba az irányba, ahonnan érkezett. A Suzuki 60 év körüli sofőrje súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, az Opel vezetője nem sérült meg a balesetben. Jelenleg félpályán haladhat a forgalom az érintett szakaszon.

Kisbusz elé pördült egy Suzuki Sitke közelében

Az Ukrajnába tartó Opel kisbuszon téli gumik voltak, a balesetet okozó Suzukin viszont gyenge minőségű nyári gumik. A kisbusz mögött érkező autó utasai elmondták, hogy a Suzuki megítélésük szerint nagy sebességgel közlekedett. A látottak alapján nagy szerencse, hogy a Suzuki vezetője mellett senki nem ült, mivel az autó rongálódása alapján nem élhette volna túl a balesetet.

Kisbusz elé pördült egy Suzuki Sitke közelében

 

A katasztrófavédelem közleménye:

Baleset miatt lezárták a Sitke és Sárvár hegyközségi településrésze közötti útszakaszt. Az egyik jármű vezetője beszorult, a mentők ellátták, majd a sárvári hivatásos tűzoltók kiszabadították. Kérjük az arra közlekedőket, lehetőség szerint válasszanak másik útvonalat!

Kisbusz elé pördült egy Suzuki Sitke közelében



 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.