Barion Pixel
2017. december 03.

Hogyan került a törött elejű Smart az árokba, ha ennek semmi nyoma a 87-es főúton?

Több olvasónk is rákérdezett arra, mi történt a Repülők útja (87-es főút) mellett látott törött elejű Smart kisautóval és mivel ütközött a jármű, mert az oszlopon és a főúton sem látszanak nyomok. Nos, a válasz nem az, amire a többség számítana.

DSC_4562

A baleset még szerdán történt a szombathelyi Metro áruház közelében, a roncs a 87-es főút mellett állt. A látszat azonban csalt, a Smart személyautó nem a főútról perdült le, hanem éppen ellenkezőleg, majdnem sikerült ráhajtania a sofőrnek.

DSC_4561

A Smart ugyanis a Demeter utcán érkezett, ami merőleges a 87-es főútra, de nem csatlakozik rá, hanem jó pár méterrel korábban végződik, az onnan érkezők pedig egy 87-essel párhuzamos utcán mehetnek ki a 11-es Huszár út végén található körforgalomig.

DSC_4565

Nem hisszük, hogy a Smart vezetője rövidíteni szeretett volna, mindenesetre áthajtott a kereszteződésen, majd az útpadka megdobta a kis autót, ami  nem sokat vesztett a lendületéből a füvön,  az első huppanót is sikerrel vette, aztán beleállt a 87-es főút töltésének oldalába.

DSC_4585

Az autó eleje így törött össze, nem lámpaoszlop, vagy másik jármű rongálta meg, ahogy azt többen is feltételezték.

DSC_4573

A sofőr állapotáról pedig azért sincs információnk, mivel a látványos manőver végén kipattant az autóból és elszelelt.

DSC_4587a

Igazából kárt csak a füvesítésben okozott, meg a barátja autójában, mivel kölcsönautót vezetett, nem a sajátját. A forgalmat nem akadályozta, így legfeljebb a kereszteződésben "feltételezett" szabálytalanságért lehetne elővenni. Ő pedig mondhatja, hogy lemerült a telefonja és elment autómentőt keresni.

DSC_4578

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.