Barion Pixel
Szerző: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei RFK / 112Press 2020. május 12.

Frissítve - Rémhírterjesztőt fogtak el a rendőrök Szerencs közelében - főszerkesztői kiegészítéssel

Egy Szerencshez közeli településen élő férfi az új koronavírussal kapcsolatos hamis tényállításokat tett közzé egy közösségi oldalon.

 A frissítés cikkünk végén olvasható.

Főszerkesztői előszó

 

Amennyiben igaz az, ami a rendőrség közleményében áll - és ebben semmi okunk kételkedni - és tényleg az a férfi bűne, hogy leírta a véleményét egy közösségi oldalon, akkor ez az eset nem csak elgondolkodtató, de egyben figyelmeztető jel is.

A településen élők (a látottak alapján faluról van szó) azt láthatták, hogy rendőrök lepik el a házat, majd karon fogva elvezetik az ott lakó férfit. Mint egy közönséges bűnözőt. Miközben az eset leírásában  azt olvashatjuk, hogy leírta a véleményét. Valószínűleg a saját nevén, a saját profilján. Ezután pedig megszállta az otthonát a rendőrség, a közzétett videóban bárki megnézheti, milyen a lakása és hogy lefoglalják a számítógépét is.

Mindezt úgy, hogy feltételezhetően fizetett, álnevet. álprofilt, kamu gyerekfotókat használó kommentelők (ún. trollok) évek óta garázdálkodhatnak a net magyar oldalain, a külföldi szerverekről érkező dezinformációval állítólag nem tudnak mit kezdeni a hatóságok és nem láthattunk hasonló módon otthonából elvezetett, a közéletben vezető pozíciókat betöltőket sem, akik nyilvánvaló hazugságokkal tévesztik meg azokat az embereket, akik nem beszélnek idegen nyelveket és nincs meg a képességük az információ hitelességét ellenőrizni. De a 64 éves, saját véleményét kommentelő, ezzel pénzt nem kereső férfit ország-világ szeme láttára elviszik.

A bűne a közlemény szerint az, hogy megvan a saját véleménye arról, hogy mi történik az országban. Ez lehet téves, de semmi esetre sem ő a fő bűnös azért, ha dezinformáció terjed pl. a koronavírusról.

Amikor az Operatív Törzs a sajtótájékoztatónak nevezett eseményen erősen szűrt válaszokat ad és azt is csak a kiválasztott kérdésekre; ahol a "sajtó védelmében" nem lehet jelen a sajtó; amikor a hiteltérdemlő információkkal rendelkezők egymásnak ellentétes állításokat tesznek a nyilvánosság előtt és amikor vezető pozíciót betöltő ember azt nyilatkozza, hogy a Gólya, gólya gilice című magyar népdal miatt támadják hazánkat az EU-ból, akkor nem egy 64 éves férfit kellene kiállítani bűnbaknak.

Oldalunk maximálisan távol tartja magát a politikától, de ez esetben úgy éreztem, hogy fontos kiegészítéssel és kérdésekkel ellátni a közleményt.

Addig pedig még egy életszerű kérdés: aki az 5G hálózat feltételezhető ártalmairól tesz közzé bejegyzést nyilvánosan, az számíthat-e arra holnap, hogy rendőrök szállják meg a lakását?

Li Venliang kínai orvos deceember végén a helyi közösségi oldal szakmai csoportjában figyelmeztette az orvos társait az új típusú koronavírusra. Őt meghurcolták a hatóságok, rémhírterjesztéssel vádolták, papírt írattak vele alá, hogy nem tesz ilyet többé. Azóta (és ez most nem túlzás) az egész világ megismerte az új típusú koronavírust, a világméretű kijárási korlátozást viszont a "rémhírterjesztő" fiatal orvos már nem élhette meg, februárban elhunyt. Új típusú koronavírus-fertőzésben.

Tánczos Mihály főszerkesztő

 

Rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 64 éves férfival szemben. A gyanúsított az egyik legnagyobb közösségi oldalon 2020. április 28-án tett közzé egy bejegyzést.

 

Rémhírterjesztő elgogása - Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK

 

A posztban a férfi többek között leírta azt is, hogy az ország vezetése szándékosan időzítette a  koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését. Amely véleménye szerint tömeges megbetegedést eredményezhet. A közzétett bejegyzéshez rövid időn belül tizenkilencen hozzászóltak, és tizenegyen meg is osztották.

 

Rémhírterjesztő elgogása - Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK

A szerencsi rendőrök a nyomozás során azonosították az elkövetőt, akit 2020. május 12-én reggel elfogtak, majd gyanúsítottként hallgattak ki.

Rémhírterjesztő elgogása - Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az közösségi oldalakat használók figyelmét, hogy a rendőrség folyamatosan monitorozza az internetet, és megteszi a szükséges intézkedéseket: eltávolíttatja a kifogásolható tartalmakat, illetve – súlyosabb esetben – büntetőeljárást indít.
 

Rémhírterjesztő elgogása - Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK

Ne feledjük: mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.

Rémhírterjesztő elgogása - Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK

Frissítés

A bejegyzés szerzője - az előállított 64 éves férfi - azt írta, hogy az eljárást megszüntették. Ez egyelőre nem hivatalos információ, viszont az tény, hogy a kifogásolt bejegyzést nem távolították el a Facebookról, mint ahogyan azt  a jogsértő bejegyzések esetében teszik.

A rémhírterjesztésnek titulált bejegyzés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.